2010.04.29
„Cseke Attila egészségügyi miniszter nemrégiben ígéretet tett arra, hogy
lesz fedezet a lassan 15 éve, mondhatni rágógumi módjára húzódó
felújítási munkálatok befejezésére” – tájékoztatott Tamás Sándor
tanácselnök.
2010.04.29
Kovács Ödön megyei tanácsost nevezték a ki a Vízgazdálkodási Igazgatóság igazgatójának – számolt be Tamás Sándor. A tanácselnök szerint az is komoly eredmény, hogy a főmérnöki tisztséget szintén magyar ember, név szerint Deák Anna hidrotechnikus tölti be.
2010.04.16
Idén is folytatja az Országos Lakásügynökség (ANL) programja keretében épülő lakások kiosztását a megyeközpont önkormányzata. A végleges terv értelmében, ez évben összesen kilencvenhat ilyen jellegű sepsiszengyörgyi tömbházlakás találhat gazdára a következő hónapokban.
2010.04.16
Dardzsiling – Göttinga – Csomakőrös – ezekre a Kőrösi Csoma Sándor munkásságában meghatározó szerepet játszó helyekre utal annak a rendezvénysorozatnak a címe, amelyet az UNESCO által meghirdetett Kultúrák Közeledése Nemzetközi Évének jegyében szervezett meg a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, Kovászna Megye Tanácsa, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és az Árkosi Kulturális Központ.
2010.04.09
Nem kerül pénzébe sem a sepsiszentgyörgyi lakosságnak, sem az önkormányzatnak a személyi igazolvány cseréje, amelyre az utcanév-változtatások nyomán kerül sor. Antal Árpád András polgármester kifejtette: kilencezer embert érint városszerte a változás, ám mindazok, akik azokban az utcákban laknak, amelyek új nevet kaptak, ingyen cserélhetik ki majd személyi igazolványukat.
2010.04.09
Tisztább és környezetbarát Sepsiszentgyörgyöt!
A több mint százhatvan sepsiszentgyörgyi lakástulajdonosi- társulásnak a fele választotta a Tega Rt. szolgáltatásait a tömbháznegyedek zöldövezeteinek gondozására.
A több mint százhatvan sepsiszentgyörgyi lakástulajdonosi- társulásnak a fele választotta a Tega Rt. szolgáltatásait a tömbháznegyedek zöldövezeteinek gondozására.
2010.04.09
Hivatalos sportággá válhat a fallabda Romániában
Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen egy magyarországi vállalkozóval egy sportkomplexum építését tervezi, amely négy fedett teniszpályából és három squashpályából állna – jelentette be Antal Árpád András polgármester pénteki sajtótájékoztatóján.

2010.04.07
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Közösségért Egyesület szervezésében
kerül sor az Etnikum-közi kapcsolatok és multikulturalizmus
Székelyföldön című előadással egybekötött tanácskozásra.