hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

550 – szobrásztábor a város szívében

2011.07.11

Hétfőn, július 11-én kezdetét vette az immár hagyományossá vált nyári szobrásztábor Sepsiszentgyörgyön. Mintegy két hétig dolgoznak a résztvevő szobrászok az Erzsébet parkban, a katolikus templom mögötti sétányon rögtönzött alkotóműhelyben.
bben az évben a harmadik kiadásánál tartó szobrásztábor témájában kapcsolódik az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozathoz, hiszen a szervezők az  évforduló tiszteletére a tábornak az 550 nevet adták.

A tábor első két napján az alkotók a városban tartanak terepszemlét, hogy megismerjék a várost, megérezzék a különböző helyszínek hangulatait és nem utolsó sorban, hogy felkutassák leendő szobruk végleges helyét. Aztán elkezdődik a munka, a vázlatkészítés és a faragás, mely során a hatalmas rönkök átformálódnak és testet ölt a fantázia a járókelők szeme láttára.

Az alkotók nyitottak a beszélgetésre, szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire a városközpontban töltött két hét ideje alatt. „A műtermi folyamatok rejtettek a közönség előtt. Nagyon kevesen láthattak szobrászt műteremben dolgozni. Az alkotómunkát éppen azért helyeztük ki a szabadba, forgalmas városi környezetbe, hogy a szobrász, az alkotás és a közönség közti kapcsolat ne a szobor megpillantásától kezdődjön, hanem sokkal előbb...” — osztotta meg a tábor eszmei hátterét Éltes Barna, az 550 – szobrásztábor szervezője.

Az előző évek gyakorlatának megfelelően az elkészült alkotásokat a városvezetőség segítségével elhelyezik a negyedek különböző pontjain, ahol az alkotók reményei szerint a szobrok színesítik majd a közösségi élet színtereit. Az 550 — szobrásztábor a Székely Nemzeti Múzeum és a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának támogatásával jött létre.
 

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.