A város fejlesztése érdekében Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa több fontos határozattervezetet szavazott meg
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a közösségi médiában tévesen megfogalmazott és elterjedt információk tisztázása érdekében tájékoztatja a lakókat a sürgősségi segély odaítélésének lehetőségéről, amelyet jól megindokolt esetben ítélnek oda az arra rászorulóknak.
A Románia Belügyminisztériuma alá tartozó Kovászna megyei „Mihai Viteazul” Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége a következő, kánikulában betartandó szabályokra hívja fel a lakosság figyelmét.
A város több helyszínén az alapoktól újjáépítik az utcákat és az ezekhez tartozó közműhálózatot, valamint új aszfaltréteget kapnak az úttestek, járdák és parkolók
A rendezvény hagyományteremtő szándékkal jön létre, célkitűzése a jazz és blues zenei műfajok népszerűsítése élő zene által, romániai és nemzetközi előadók közreműködésével
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Városrendezési Igazgatósága tájékoztatja a lakókat, hogy változott az építkezési engedélyek érvényességére vonatkozó, 50/1991-es számú törvény.
Június 16-án Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és dr. Csák László, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett karának közigazgatásért felelős vezetője közös sajtótájékoztató keretében számoltak be a sepsiszentgyörgyi közigazgatási szakot érintő várható fejleményekről és az önkormányzatokkal való együttműködéséről a 2022-2023-as tanévében.









