Folytatódik a tavaly elkezdett, hét kilométer hosszú aszfaltozott kerékpárút építése az Olt folyó töltésén
„A nyár legjobb hete” idén is Székelyföldön lesz -ígérik a Székelyföldi Bringás Vándortábor szervezői, akik Székelyföld múltját, jelenét, a vadregényes tájakat, a méltán híres székely vendégszeretetet, az UNESCO örökségeket, a római pápa által is megkedvelt csíksomlyói zarándokhelyet, valamint az elmaradhatatlan ízeket is megmutatják a Székelyföld szívében bringázó gyerekeknek és kísérő tanároknak.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ezentúl minden köztéri rendezvényen újrahasználható poharakat vezet be
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 60 Plusz Akadémia néven indítanak előadás-sorozatot, melynek célja az időseknek szóló ingyenes oktatási lehetőség biztosítása.
Csütörtökön, április 4-én Krakkóba utazik a társulat, a LIFT előadást mutatják be.
Idén kivételesen négy kitüntetést adnak át
A 2024-es Szent György Napok Főszínpadán fellépő helyi zenekarokról és az utcazene fesztiválról tartottak szerdán sajtóértekezletet a városnapok szervezői a Bábel Kiskultúrban. Az eseményen, amelyen részt vett Cserkész Emese, a Sepsi Gospel Band vezetője, Luiza Zan dzsesszénekes, Hubbes Mátyás, a Raklap zenekar frontembere és Erdély András sajtószóvivő, három új színházi előadást is bejelentettek.
Nádas Péter és Gabriela Adameșteanu a 3. SepsiBook díszvendégei
Érték- és identitásőrző rendezvény a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál, amelyet május 23. és 26. között harmadik alkalommal szerveznek meg a Sepsi Arénában. A szervezőcsapat pénteken jelentette be az első meghívottakat és a várható újdonságokat.