hu
 
Vasárnap, 2026. Október 18.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templomban

2026.08.13

Augusztus 20-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templomban és annak udvarán. A program szentmisével kezdődik, a szertartást követően a műsor a templom udvarán folytatódik a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

A rövid műsor keretében ünnepi beszédet mond Kondor Ágota szenátor asszony. A Szent József templom kórusa Kodály Zoltán az Ének Szent István királyhoz című dalt, Hennig Alajos Szent István királyról című kórusművét és Birtalan József Szent István dicsérete című énekét adja elő Simon Balázs karnagy vezetésével. Bagoly Kata, a Székely Mikó Kollégium XII. osztályos tanulója Vasadi Péter István-zsoltár című versét szavalja el. Felkészítő tanár: Dobra Judit.

Az esemény ökumenikus szellemiségben zajlik: áldást mond Marosi Árpád református lelkipásztor. A nemzeti ünnep a koszorúk elhelyezésével és a magyar, illetve székely himnusz eléneklésével folytatódik.

A hagyomány jegyében augusztus 20-a az új kenyér megszentelésének napja is. Az ünnepségen Csont Ede katolikus plébános megáldja az új kenyeret, amelyből a jelenlévők hazavihetnek egy darabot. Az ünnepi kenyeret a Diószegi pékség biztosítja. 

Szervezők: Szent József Plébánia és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.