hu
 
Csütörtök, 2026. Március 19.

Összetartozás Napja a múzeumkertben

2013.05.31

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a Kónya Ádám Művelődési Házzal közösen szervezi meg június 4-én a Székely Nemzeti Múzeum kertjében a Nemzeti Összetartozás Napját. Sztakics Éva-Judit alpolgármester közölte, irodalmi, zenés ünnepi műsor lesz, 16 órától Ráduly-Baka Rebeka, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium diákja népdalokat énekel, 16.10-kor a Csajági Református Általános Iskola és a Balatonfőkajári Tagintézet diákjai Wass Albert Szeretném című versét és veszprémi dalcsokrot adnak elő. 16.30-tól Haza a magasban, haza a mélyben címmel irodalmi emlékműsort mutatnak be a Székely Mikó Kollégium diákjai, Dobra Judit és Tókos Ibolya tanárnők vezetésével. 16.50-től Kórusművek – a Székely Mikó Kollégium és testvériskolája, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium énekkarainak előadásában. Karnagyok: Szántó Kinga és Szőcs Annamária. A két tanintézmény negyvenéves testvériskolai múlttal rendelkezik. Az alpolgármester közölte, azért tették a valamivel több mint egyórás műsor kezdését 16 órára, hogy ne essen egybe más megemlékezésekkel. Beszédet Antal Árpád polgármester mond.

Rossz idő esetén az ünnepi műsort a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében tartják.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani