A IX. Sepsiszentgyörgyi Sportnapok nagy sikernek örvendtek, a résztvevők benyomásai alapján az eddigi legsikeresebbnek tekinthetőek. Összesítve a résztvevők számát, kb. 3800 személy sportolt, mozgott, vett részt a 82 program valamelyikén, 55 sportág valamelyikében.
Az egész belvárost belakják június elsején a gyermeknapi rendezvények: a Sugás Áruháztól a Gróf Mikó Imre utcán, a korzón, az Erzsébet parkon, a Bodok Szálló parkolóján át, fel egészen a Bod Péter Könyvtár háta mögötti parkig valóságos mesebirodalmat és játékteret hoznak létre.
„Sepsiszentgyörgyön nincsenek etnikai terek, minden tér a helyi közösségé, magyaroké és románoké egyaránt” - reagált Antal Árpád polgármester a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma azon felvetésére, miszerint a Főtér felújításának és a Sárkánydomb elhelyezésének az a fő célja, hogy „megakadályozza a rálátást a Mihály Vitéz szoborcsoportra” és hogy „ez a kezdeményezés a nagy román szimbólum ellen született”.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának és partnereinek szervezésében gyermeknapi rendezvényre kerül sor 2015. június 1-én, hétfőn. A rendezvényen számos program mellett lehetőség nyílik a vásárosok számára is, hogy portékájukkal örvendeztessék meg a gyerekeket a Gróf Mikó Imre utcában.
Pénteken, május 15-én kezdődnek a Szabadság tér átépítési munkálatai, amelyek következtében kialakul Sepsiszentgyörgy főtere. A beruházás több lépésben zajlik, az első a képtár és a megyei önkormányzat előtti részt érinti, illetve az Erszébet park egy részét.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja a lakók figyelmét, hogy az április végi időszakos vegyelemzés alkalmával a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság a Sugás úton található Csaba-forrás vizében enyhe szennyeződést észlelt.
Jövő hét második felében kezdődnek a Szabadság tér átépítési munkálatai, amelyek következtében kialakul Sepsiszentgyörgy főtere. A Kovászna Megyei Kormányhivatal és a Bazársor közötti részen július végéig jön létre a város új köztere, a főtér, amelyet részben zöldövezet borít majd, másrészt pedig szabadtéri rendezvények megszervezésére alkalmas összefüggő tér alakul itt ki.
Két részletben zárják le Sepsiszentgyörgy utcáit a 2015-ös Szent György Napok utcai eseményei miatt.