Hetven éve lett Sepsiszentgyörgy Európa egyik legkisebb színházi városa. Az a színház, amely megszámlálhatatlan fiatal művész pályafutásának volt indító állomása, napjainkra a progresszív romániai magyar színjátszás egyik megkerülhetetlen műhelyévé vált.
Október 26-án, 19 órától a Tamási Áron Színház ad otthont a 2018/2019-es Hangversnyévad nyitó koncertjének, melyre a Brassói Filharmónia egy népszerű, de egyben különleges repertoárral készül.
A Sepsi Útépítő cég hétfőtől kezdi el a Mihai Viteazul tér körül található parkolók felújítását. Mindhárom parkolóban a kockakő burkolat javításán, illetve pótlásán dolgoznak, a munkálatok idejére tilos lesz a parkolás.
2018. október 18-án Antal Árpád András polgármester és Sztakics Éva-Judit alpolgármester közös sajtótájékoztató keretében ismertették a városi tanügyi intézmények korszerűsítésére és fejlesztésére vonatkozó programok eredményeit.
Elkezdődött a Leckehangversenyek sorozat 2018/2019-es évadja. Az 5 alkalomból álló rendezvénysorozat célja a gyermekek komolyzene iránti érdeklődésének felébresztése. A program alkalmanként 600-800 gyermeket szólít meg.
2018. október 11-én közös találkozón vettek részt az őrkői álláskereső lakosok, valamint a program szakmai lebonyolításában segítséget nyújtó civil szervezetek és az önkormányzat képviselői.