hu
 
Szombat, 2026. November 07.

Tizenkilenc lovas áll rajthoz a 11. Székely Vágtán

2022.06.16

Tizenkilenc lovas áll rajthoz a június 17–19. között zajló 11. Székely Vágtán: kilencen a Góbé futamban indulnak, tizen a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutásért harcolnak. Vannak közöttük visszatérő versenyzők és újoncok is, az új korhatár pedig két 16 éves indulónak is esélyt ad a megmérettetésre.

A Székely Vágta szervezői már korábban bejelentették, hogy a Góbé futamban 16 évre csökkentik a korhatárt, így szülői beleegyezés mellett azok a lovasok is esélyt kaphattak, akik még nem nagykorúak. Ezt kihasználva, két 16 éves hölgy, Kereszturi Nikolett és Fábián Dorka próbál szerencsét településük, Erdőszentgyörgy és Kilyén számára.

A Székely Vágta indulói között találjuk Tamás Csabát, a Székely Vágta többszörös győztesét, a Nemzeti Vágta tavalyi harmadik helyezettjét. De nem ismeretlen a pálya André Ábel és László Pál számára sem, ők a Góbé futamban küzdenek majd.

Sikeres állatorvosi vizsga teljesítése esetén, a június 18-i 18.30-kor kezdődő előfutamokban a következő lovasok állnak rajthoz:

SZÉKELY VÁGTA

  • Barót: Ferenc Lénárd és Pali lova
  • Farkaslaka: Tamás Csaba és Villámlás
  • Kézdivásárhely: Kovács Roland-Attila   
  • Kilyén: Kövér Zsolt és Zsuzsa lova
  • Maksa: Kocsis Csaba          és Manci
  • Nyárádszereda: André István Tip-Top hátán
  • Sepsiszentgyörgy: György Mátyás Zsolt Komodusszal
  • Szentkirály: Csíki Árpád és Lord Black lova
  • Szotyor: Váncsa Róbert és Jázmin
  • Szováta: Gomboczi Dániel-Zsolt Bagdad hátán

GÓBÉ FUTAM

  • Barót: Ferenc Lénárd Lizával
  • Erdőszentgyörgy: Kereszturi Nikolett és Bella-Bársony
  • Etéd: André Ábel és Viktor lova
  • Gyergyószentmiklós: László Pál  
  • Kézdivásárhely: Papp Alpár Táltos hátán
  • Kilyén: Fábián Dorka Boszporuszi Naptűz nyergében
  • Maksa: Kocsis Csaba és Iván
  • Réty: Ferencz Csongor-Szabolcs Villámmal
  • Zágon: Török Csaba és Szilaj lova
Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.