hu
 
Csütörtök, 2026. Augusztus 13.

Sepsiszentgyörgyön épül meg az országban egyedülálló Kommunizmus Múzeuma

2022.07.01

A Helyi Tanács elfogadta az erre vonatkozó projekt benyújtását az országos helyreállítási alaphoz (PNRR), amely 11,4 millió euróval támogatja a múzeum megépülését.

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Hegedüs Csilla, az Európai Alapok Minisztériumának államtitkára, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester közös sajtótájékoztató keretében mutatták be az egykori dohánygyár egyik épületszárnyában létrejövő Kommunizmus Múzeuma terveit a kiállítás történészeinek és az épület tervezőinek jelenlétében.

Tegnap Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa elfogadta a Kommunizmus Múzeumának a mutatóit, a pályázatot fel is töltöttük a minisztérium honlapjára, az országos helyreállítási alap (PNRR) 11,4 millió euróval támogatja ezt a projektet. Fontosnak tartjuk, hogy miután megvásároltuk ezt az épületegyüttest, feltöltsük tartalommal, felújítsuk, visszaadjuk a háromszékieknek és egy jó lehetőségük van arra, hogy egy fontos projektet, a Kommunizmus Múzeumát itt valósítsuk meg az épületegyüttes egyik szárnyában hangsúlyozta Antal Árpád polgármester, aki megköszönte mindenkinek, aki eddig ezen a projekten dolgozott.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa tegnap hagyta jóvá az országban egyedülálló múzeum építésére vonatkozó projekt benyújtását az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként. 

Zseniális ötletnek tartom azt, hogy itt lesz a múzeum, mert ezzel egy olyan új helyszínt hoznak a városba, amely által kitágulnak Sepsiszentgyörgy kulturális és közösségi terei. Egy olyan épületet választottak ki a polgármesteri hivatal és a tervezők ebből a komplexumból, amely az egyik legújabb épület, az 50-es, 60-as években épült. A Kommunizmus Múzeumát jobb helyen talán nem is lehetne elképzelni, mint egy ilyen épületben, kevés ilyen esetről tudok. Sepsiszentgyörgy egy a kilenc helyszín közül, ahol különféle tematikájú emlékmúzeumokat hozunk létre az országbanemelte ki Hegedüs Csilla államtitkár.

A történelmi épületegyüttes mögött található nyersdohány raktár jelenlegi épülete ad otthont a 21. század elvárásainak megfelelő múzeumnak, melynek tervezésénél a korszerű anyagok használata, a modern építészeti stílus, valamint az energiahatékonyság is mind-mind fontos szempontok voltak, amelyhez a tetőtéren felszerelt napelempark járul hozzá. 

A raktárépület négy emeletén összesen 3 000 négyzetméteren kialakított állandó kiállítás a kommunista rendszert korszakonként mutatja be. A látogató interaktív módon kapcsolódik be a korszak különböző eseményeibe, kihallgatják, majd válaszai alapján a megfelelő terembe küldik, deportáltak történetein keresztül ismerheti meg az akkori eseményeket, kibérelhet egy olyan lakást, amelyben a rendszerhez korhűen lesz kialakítva a bútorzat, de áramkiesések és csöpögő csapok is lesznek, hiszen ezek mind hozzátartoztak az akkori életérzéshez. A vetített anyagok, fotók, tárgyak, interaktív felvonón kívül a szabadulószobákból is megpróbálhat kijutni. A gyerekeknek két teremben tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat, de lesz két időszakos kiállításokra fenntartott kiállítótér, valamint helyet kap majd egy ajándékbolt, egy korabeli cukrászda és egy tetőtéri kávézó is.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templomban
2026.08.13

Augusztus 20-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templomban és annak udvarán. A program szentmisével kezdődik, a szertartást követően a műsor a templom udvarán folytatódik a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.