hu
 
Szombat, 2026. November 07.

Sepsi Tabakó Fesztivál: nem csak programjával, a helyszínnel is elvarázsol

2023.06.27

A tavalyi sikeres debüt után második alkalommal telik meg élettel, zenével és kultúrával Sepsiszentgyörgy emblematikus ipari épülete, az egykori dohánygyár: a Sepsi Tabakó Fesztivált idén augusztus 31. – szeptember 2. között rendezik meg – jelentették be a szervezők az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.

Az idei line-up-ot a következő zenekarok erősítik: Beton.Hofi, Blahalouisiana, Dzsúdló, Elefánt, Intim Torna Illegál – Dorogi, Ivan & The Parazol, Konyha, Kowalsky meg a Vega, Manuel, Parno Graszt, Platon Karataev, Punnany Massif, valamint Tankcsapda. A lista azonban további előadóművészekkel bővül, ugyanakkor román meghívottakra is számítani lehet.

Tavaly hat romániai megyéből több mint 21 ezer résztvevőt vonzott a Sepsi Tabakó Fesztivál, ez a szám is jelzi, hogy van igény rá, hangsúlyozta Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, aki három újításra hívta fel a figyelmet. A helyszíni térátrendezési munkálatoknak köszönhetően nagyobb terület áll majd a fesztiválozók rendelkezésére. Bővül a programszervező koordinátorok köre, mivel célzottabban szólítják majd meg a Kovászna megyei ifjúsági szervezeteket. A fiataloknak a fesztiválszervezés jó lehetőség arra, hogy önmagukat kipróbálhassák, emellett pályaorientációs szerepe is fontos. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a tavalyi 270 önkéntesből sokan már koordinátorként térnek vissza az egykori cigarettagyárba – hangzott el.

Erdei Anita, a Kónya Ádám Művelődési Ház helyettes igazgatója és Talpas Botond, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) erdélyi tevékenységéért felelős igazgatója a nappali programok fontosságáról beszélt. Mindketten kiemelték: a nappali „műszak” tavalyi sikere mutatja, hogy van igény a tudásbővítésre irányuló programokra is. Lesz vásár, több workshop, illetve a szentgyörgyi civil szervezetek idén is minőségi programokkal csatlakoznak. Az MCC számára a Sepsi Tabakó Fesztivál egyben „tanévkezdést” is jelent.

Rés Konrád Gergely, a VIBE főszervezőjeként és a Sepsi Tabakó Fesztivál zenei programjának felelőseként kiemelte: a jó line-up-ot a helyszín egészíti ki. A résztvevőket és az előadókat egyaránt elvarázsolja a műemléképületként is ismert egykori dohánygyár épülete, ugyanakkor nem csak a helyiek számára jelent kiemelkedő eseményt a fesztivál, más városok közönségének az érdeklődését is felkeltette.

A Kovászna Megyei Tanács nevében Ambrus Zsombor, a Komitátusz Megyei Ifjúsági Szervezet elnöke szólalt fel a sajtótájékoztatón. A megyei önkormányzat felmérésére hivatkozva elmondta: a háromszéki fiataloknak elsősorban olyan közösségi terekre van szükségük, ahol bővíthetik tudásukat, szórakozhatnak és együtt lehetnek. A Sepsi Tabakó Fesztivál ezt az élményt adja meg a számukra. Éppen ezért odafigyelnek arra, hogy az egész megyéből toborozzanak szervezőket és önkénteseket, hogy minél többen érezzék magukénak a rendezvényt.

A jegyárakról és a további fellépőkről a későbbiekben nyújtanak tájékoztatást a szervezők, addig is az érdeklődők a rendezvénysorozat Facebook-, Instagram- és weboldalán hangolódhatnak a második Sepsi Tabakó Fesztiválra.

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.