hu
 
Péntek, 2026. November 06.

Rekordévet zárt a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi

2024.01.10

A 2017-es újranyitása óta a legtöbb nézőt 2023-ban fogadta

Töretlen népszerűségnek örvend a felújított Művész Mozi Sepsiszentgyörgyön, amely a legjobb évét zárta 2023-ban a 2017-es újranyitása óta. Tavaly 47 090 nézőt fogadott a filmszínház, ahol 300 alkotást vetítettek 2192 alkalommal. Ezek közül a legtöbb jegyet az Avatar: A víz útja című filmre váltották, összesen 2791-et. A második legnépszerűbb film 2023-ban az Oppenheimer volt 1380 nézővel, a harmadik a Barbie 1234 látogatóval. Negyedik helyen a Halálos iramban 10. áll 1131 nézővel, az ötös nézettségi listát pedig a Fortune-hadművelet: A nagy átverés zárja 830 nézővel. A hetedik helyen magyar alkotás áll 700 nézővel, a csíkszeredai születésű Erőss Zsolt hegymászó feleségéről szóló Magasságok és mélységek.

„Megtisztelő az érdeklődés, nagy örömmel szolgáljuk a mozis társaimmal a sepsiszentgyörgyieket és a régiót, igyekszünk jó filmeket hozni a mozivászonra” – nyilatkozta Lázár-Prezsmer Endre, a Művészi Mozi vezetője. 

A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi 2024-ben sem hagy alább a lendületből: január 12. és 18. között Román filmnapok lesznek, január 18. és 25. között pedig a magyar filmeké a főszerep. Január 26. és 31. között a hetedik születésnapját ünnepli a filmszínház, ez alkalomból különleges vetítéssorozattal kedveskedik a nézőknek. Ekkorra elkészül a mozi új honlapja is, hiszen többen is jelezték, hogy a jelenlegi weboldal nem mindig működik megfelelően. 

Az elmúlt hét évben egyszer sem került sor jegyáremelésre, ez most azonban elkerülhetetlenné vált, nemcsak az elmúlt években tapasztalt drágulási hullámok miatt, de azért is, mert 2024 januárjától az állam 5 százalékról 9%-ra emelte az áfát a mozik esetében. Ezért februártól körülbelül 5 lejjel emelkednek a jegyárak. 

A mozi a városvezetés erőfeszítései nyomán került az önkormányzat tulajdonába többéves huzavona után, amely a korszerűsítése és a 2017-es átadása után a lakosság egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé vált. 2023-ban fogadta a legtöbb nézőt: 47 090-et, 2019-ben 45 906-ot, 2018-ban pedig 42 673-at. Minden idők legnézettebb filmje a Kincsem volt a bemutatása óta 4 683 nézővel. A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi az országban azon kevesek közé tartozik, amelyet önkormányzat működtet. Ugyanakkor Romániában az elsők közt biztosított magyar szinkronos filmeket közönsége számára. Kínálatában megtalálhatók a külföldi kasszasikerek, de fesztiválfilmek, európai művészfilmek, gyermek- és családi filmek, román és magyar, illetve helyi kötődésű alkotások is szép számban fellelhetőek. A felújított Művész Mozi hétéves fennállása óta több mint 250 ezer látogatót fogadott.

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.