hu
 
Szerda, 2024. Október 23.

Ötödik kiadását ünnepli a FLOW Fesztivál

2024.05.14

Hét táncprodukció, egy workshop bemutató, közönségtalálkozók és záró parti színesíti az M Studio szervezésében, immár ötödik alkalommal sorra kerülő FLOW Nemzetközi Táncfesztivált. Az előadásokra már lehet jegyet váltani a www.biletmaster.ro oldalon illetve a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában.

FLOW – mozgás, dinamizmus, hömpölygés, áramlat. Ennek jegyében indult útjára 2015-ben a FLOW Fesztivál, amely az M Studio fennállásának 10. évfordulója apropóján született. A régió egyetlen kortárs táncfesztiváljának az elmúlt tíz év alatt sikerült megőriznie szellemiségét, a társulat színvonalas, az aktuális nemzetközi tánctrendek keresztmetszetéből releváns és egyedi tánc produkciókat mutatott be, nem csupán a sepsiszentgyörgyi, hanem az erdélyi és országos közönségnek egyaránt. Az évek során olyan társulatok és táncművészek fordultak meg a fesztiválon, mint Nagy József, a FrenÁk Társulat, a franciaországi Emanuel Gat Dance és Atelier 3+1, a londoni DV8 Physical Theatre két táncművészének, Hannes Langolfnak és Ermira Goronak közös produkciója, a Dandelion, a magyarországi független táncszcéna jeles alkotója, Fehér Ferenc. Ugyanakkor a fesztivál vendégül látta a Gergye Krisztián Társulatot, a Góbi Rita Társulatot, a Szkéné Színház és Forte Társulat A nagy füzet előadását, a belga Anton Lachky Company The Others c. produkcióját illetve a bukaresti Linotip független társulatot is.

A FLOW5 Fesztivál, amelyre június 17. és 23. között kerül sor, idén is változatos és izgalmas táncprodukciókkal várja a közönséget: az esemény programjában lesznek visszatérő vendégelőadók, lesznek Romániában először látható produkciók és a Beyond Front@: Bridging Periphery Creative Europe 2023-2026 nemzetközi projektben résztvevő, az M Studio partnerországaiból érkező produkciók is.

Josef Nadj-ot és a FrenÁk Társulatot már nem kell bemutatni a sepsiszentgyörgyi közönségnek. A több mint tíz évre visszanyúló közös kollaboráció eredményeként számos produkciójuk, alkotásuk megfordult már a városban, illetve a FLOW Fesztivál előző kiadásain. A nézőket minden alkalommal elkápráztatja a FrenÁk Társulat produkcióinak intenzív élménye és akrobatikus leleményessége, idén a 2004-ben bemutatott, azóta emblematikussá és időtlenné vált, FIÚK (BOYS) produkciót hozzák el a fesztiválra (június 23.), amely a férfilét társadalmi mibenlétét mutatja be és elemzi könyörtelen őszinteséggel.

Ugyancsak maradandó élményt nyújtott Josef Nadj 2022-ben, a FLOW4 keretében bemutatott OMMA előadása, amelyben a Maliból, Szenegálból, Elefántcsontpartról, Burkina Fasóból és Kongóból származó táncosok elképesztő energiákat mozgattak meg. Ennek folytatásaként kerül bemutatásra a Full Moon/Telihold (június 17.), amelyben az OMMA táncosaiból hét érkezik Sepsiszentgyörgyre, hogy újra ámulatba ejtsék a nézőket. A Telihold érdekessége abban is rejlik, hogy ezúttal Joseph Nadj is csatlakozik a táncosokhoz a színpadon.

A Beyond Front@: Bridging Periphery Creative Europe 2023-2026 nemzetközi projekt partnerországaiból 3 produkció is érkezik a FLOW5-re.

A lengyel Krakkói Táncszínház Shakespearia produkciója egy térbe hozza össze Shakespeare tragédiáinak női főszereplőit (június 18.). A Krakkói Táncszínház Lengyelország legaktívabb kortárs tánc társulata, amelynek székhelye jelenleg a világhírű Tadeusz Kantor színházi rendező hagyatékát őrző Cricoteka Dokumentációs Központ.

A Közép Európa Táncszínház (Central Europe Dance Theatre) Ageless Generation előadását mutatja be, Anton Lachky koreográfiájában. A szlovák származású koreográfus neve ugyancsak ismerős a nézőknek, hiszen a FLOW3 keretében szintén a Közép Európa Táncszínház előadásában volt látható a dinamikus Special Society, illetve a FLOW4-en az Anton Lachky Társulat The Others c. produkcióját csodálhatták meg a résztvevők. Az Ageless Generation a Lachky-tól megszokott mozgalmas, sziporkázó tánclavinát ígér a nézőknek ezúttal is.

Szintén a Beyond Front@ részeként érkezik Sepsiszentgyörgyre a Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán duettjében született #ORPHEUS#EURYDICE (június 19.), amely mai viszonyok közé helyezi Orfeusz és Eurüdiké mítoszát, sajátos értelmezést adva ennek az oly sokszor előadott szerelmi történetnek.

A projekt keretében lesz látható a Dance Communication Lab szakmai workshop nyílt bemutatója is, amelynek koordinátora és koreográfusa Andrea Gavriliu. A Dance Communication Lab olyan szakmai workshop, amelyen a Beyond Front@: Bridging Periphery partnerországaiból kiválasztott 6 hivatásos táncos vesz részt. A nyitott bemutatón a workshop alatt született koreográfiákat lehet megtekinteni (június 19.).

Andrea Gavriliu egy másik koreográfiával is részt vesz a FLOW5 Fesztiválon: a Bulgáriából érkező, nagy múltra visszatekintő Ivan Vazov Nemzeti Színház Fiesta produkciójával. A Fiesta egy olyan fizikai színházi előadás, amely rendkívül kidolgozott mozgásanyaggal él, és minden másodpercből a legtöbbet hozza ki.

A fesztiválon részt vesz továbbá a bukaresti Tangaj Collective BLOT – Body Line of Thought c. kanadai-romániai koprodukciója is (június 22.). A Tangaj Collective szintén megfordult már Sepsiszentgyörgyön, a Simona Deaconescu koreográfiájában készült, számos nemzetközi táncfesztiválon megfordult és díjazott Counterbody produkcióval 2018-ban.

A FLOW5 támogatói: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, Román Nemzeti Kulturális Alap (Administrația Fondului Cultural Național – AFCN), Romániai Francia Intézet, valamint az Európai Unió Creative Europe 2023-2026 programja. Partnerek: Tamási Áron Színház, Háromszék Táncegyüttes, Cimborák Bábszínház, Andrei Mureșanu Színház, a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi, a Kónya Ádám Művelődési Ház, Kobak Design.

A fesztiválon minden előadás után közönségtalálkozóra kerül sor, június 23-án pedig a FLOW5-öt Mihai Dobre (Șuie Paparude) bulija zárja a Színházbüfében.

Jegyek már kaphatók a www.biletmaster.ro oldalon illetve a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában. Részletes információkért kövessék az M Studio honlapját és közösségi oldalait!

Telt lélek és teltház a 10. pulzArt fesztiválon
2024.10.16

Aki az elmúlt héten Sepsiszentgyörgyön járt, az pezsgő kulturális központban találta magát, hiszen a város egyszerre adott otthont a 10. pulzArt kortárs művészeti fesztiválnak, a Design Weeknek és a Székelyföldi Grafikai Biennálénak.

34. Népzene- és Néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön
2024.10.14

A kétnapos fesztiválra november 8–9-én kerül sor a Tamási Áron Színházban, illetve a Sepsi Arénában.

Pénteken kezdődik a pulzArt 10-es verziója
2024.10.07

Október 11. és 13. között tizedszerre szervezik meg a pulzArt kortárs művészeti fesztivált Sepsiszentgyörgyön. A minden évben új tematikával jelentkező esemény ezúttal az időtlen, low-tech megoldások és a 21. századi high-tech világ találkozásának pulzusát tapogatja le színházi, irodalmi, zenei, közösségi élményeken keresztül.

Megemlékezés az aradi vértanúkra
2024.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról. Az október 6-i megemlékezésre a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál kerül sor.