hu
 
Kedd, 2026. Szeptember 22.

Nyilvános a 9. pulzArt programja

2023.09.06

Szeptemberben kilencedik alkalommal szerveznek kortárs művészeti fesztivált Sepsiszentgyörgyön

Szeptember 14. és 17. között kerül sor a pulzArt kortárs művészeti fesztivál kilencedik kiadására Sepsiszentgyörgyön. Az idei fesztivál középpontjában a közösségi életre, létre adott egyéni válaszok, a közösséget alkotó és formáló személyes – művészet által kifejezhető – reflexiók állnak. Ennek jegyében a 9. pulzArt központi témája a mikro.

A pulzArt mikro az egyénre és a kisközösségekre reflektál. Az idei téma olyan kérdésekre keresi a művészet nyelvén megfogalmazható lehetséges válaszokat, mint: hogyan alkot(hat)nak az egyszemélyes világok közösséget? együtt vagy egymás mellett, beépülve, együtt lüktetve, esetleg ellenpontként, tükröt tartva vagy interakcióban? Koncerteken, előadásokon, irodalmi programokon, kiállításokon, műhelymunkákon kereshetjük ezeket a válaszokat.

A korábbi évekhez hasonlóan a fesztivál programkínálatában a neves művészek mellett feltörekvő tehetségek is helyet kapnak, a rendezvény ugyanakkor kísérletező, határfeszegető élményeket ígér.

Koncertek és zene

A 9. pulzArt változatos zenei világok megismerésére hívja közönségét. A nyitókoncertet Solymosi Vilmos, azaz DJ Bootsie, a magyar underground hip-hop szcéna kiemelkedő alakja adja. A művész a DJ Bootsie Quartet nevű formációval lép színpadra, és élő hangszeres kísérettel ötvözi hangkavalkádjait szeptember 14-én 21:30 órától a Szimpla színpadán. 

Különleges koncertélményt ígér a magyarországi Szent Efrém Férfikar szeptember 15-i fellépése is 20:00 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Műsoraikban a régi és új zenei formák, technikák találkoznak. Az ősi bizánci zenei himnuszoktól kezdve, a modern hangzású köntösbe öltöztetett dallamokon át, csodálatos zenei világokban utazhat majd a közönség. A műsorban szakrális és világi zenék is megszólalnak, nem múlik el Szent Efrém-koncert modern és kortárs zenei kompozíciók előadása nélkül.

Aki arra kíváncsi, hogyan fedezhetők fel a hangzó textúrák, mi van ezek mélyén, és ebben hogyan segítenek az ismétlődő ritmusképek, látogasson el az Erzsébet parkba szeptember 16-án 20 órától Fekete Zsolt, Emcsi és Voiwode közös, Spiralitás live act című koncertjére. 

Sokszínű, dub-ban gyökerező, improvizációkkal tűzdelt, meditatív zenei világ tárul fel SunMa koncertjén, szeptember 17-én, a 9. pulzArt zárónapján. Az erdélyi születésű Koroknay András ezt a színes spektrumot élőben, trió felállással – Klausz Ádám dobossal és Kálmán András billentyűssel kiegészülve – és önálló live set formájában viszi színpadra, az alkalomra szabottan.  

A zenei felhozatalt a pulzParty-kon fellépő hazai és magyarországi lemezlovasok színesítik. Pénteken este a Musspell elnevezésű kolozsvári zenekar lép színpadra, őket a magyarországi Filus Norbert, azaz Suhov aka BéTé Dj Set-je követi. Szombaton Tokár Gábor, azaz Ficture rendkívüli hangzásvilágával ismerkedhetünk meg, majd Daniel Aga, Danaga fogja felrázni a pulzParty hangulatot! Az estét Vekt, vagyis Halmen József ütemei zárják. 

Irodalmi programok

Világpróbák – közönségtalálkozó Mihai Radu íróval
Humor, szarkazmus, drámai történetek és „elmesélésre” érdemes mindennapok – mindezekről szó lesz a 9. pulzArt első irodalmi programján szeptember 15-én 17:30-tól a Tamási Áron Színház előcsarnokában. A szerző beszélgetőtársa Szőcs Imre műfordító, könyvtáros. 

Vida Gábor Senkiháza. Erdélyi lektűr című könyvének bemutatója

A Magvető Kiadónál idén megjelent, Senkiháza. Erdélyi lektűr című regény bemutatójának is helyet ad a fesztivál. A regény fülszövegéből is kirajzolódó kisvilág, a nagy történésekre is adott lehetséges válaszaival több szempontból összecseng a fesztivál választott témájával. A szerzővel Miklóssi Szabó István író beszélget szeptember 16-án, szombaton 18:00 órától a Tamási Áron Színház előcsarnokában

Kiss Tibor Noé, Oproiu Nicolette

Különleges performatív színházi produkción, majd azt követően az alkotókkal való beszélgetésen vehet részt a pulzArt fesztivál közönsége. Oproiu Nicolette az írója és előadója a Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című kötete alapján készült, csendsötét című 45 perces előadásnak, amelyet a közönség szeptember 17-én, vasárnap 17:30-tól láthat. Azt követően, 18:30-tól Kiss Tibor Noéval és Oproiu Nicolette-tel György Evelin irodalmár beszélget. Az előadás 18 éves kortól ajánlott. Mindkét program helyszíne a Tamási Áron Színház előcsarnoka.

Időjárőr – kötetbemutató

Sugár János Időjárőr köztéri részvételen alapuló művészeti projektje a tavalyi pulzArt egyik kiemelkedő eseménye volt. A projekt alatt rögzített hanganyag-átirat idén egy kötetben olvasható, melynek sepsiszentgyörgyi bemutatója kapcsán Bartha József vizuális művész, Kusztos Attila grafikus és Kispál Ágnes-Evelin a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér alapítója beszélgetnek szombaton 17:00 órától a Tamási Áron Színház előcsarnokában.

Előadások

Az idei pulzArt kínálatát a helyi társulatok népszerű előadásai is erősítik. A Tamási Áron Színház Napraforgó című előadását csütörtökön, szeptember 14-én 18:00 órától láthatja a közönség a színház nagytermében. Az előadás égetően aktuális társadalmi tükröt tart. A jelenetek során három család története rajzolódik ki, s mindben van valami törés: válás, betegség, magukra hagyott gyermekek. A súlyos, éles drámák azonban – ahogy azt már megszokhattuk Radu Afrim, többszörös UNITER-díjas rendezőtől – humorral, játékossággal, gyermeki képzelőerővel kiszínezett érzékletes formában kerülnek színpadra. 

Szintén csütörtökön 20:30-tól újra lángra lobban a hangulat a városban, hiszen az M STUDIO Fire Flow című látványos tűztáncát mutatja be az egykori Bodok szálló parkolójában. Az előadásban új eszközöket és új koreográfiákat keltettek életre a társulat színészei Andrei Oțetaru koreográfiájában. 

Szombaton, szeptember 16-án 19:00 órától az Incipient Bucharest független színházi társulat a Party – Fake news și dezinformare című előadásával készül, a társulat a bukaresti premier után a sepsiszentgyörgyi közönségnek játssza majd a darabot. 

Műhelymunkák és interaktív foglalkozások

A korábbi kiadásokhoz hasonlóan, az idei pulzArt is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél inkább bevonja a közönséget, és lehetőséget kínáljon az érdeklődőknek kreatív, interaktív foglalkozásokra.

Az ABC90 hímzőműhely kalákára hív minden érdeklődőt, aki Cătălina Nistor vizuális művész kortárs művészeti alkotásának létrehozásában szeretne részt venni.  A 9. pulzArt négy napja alatt a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér műhelytermében a résztvevők, korosztálytól függetlenül, 15 darab 50×70 cm-es vászonra a ’90-es éveket szimbolizáló tárgyakat hímezhetnek a vizuális művész korábbi munkái alapján. A hímzésben tapasztalattal nem rendelkező résztvevőknek hímzőnők segítenek a technika elsajátításában.

A Fecsegő Ecsetek interaktív és készségfejlesztő műhelyfoglalkozásai főként a gyerekeknek szólnak, akik szívesen megélnék az alkotás csodáit, így kerülve közelebb a képzőművészetekhez. A WATCHTHIS.WORKS, Zöld Levente és a FECSEGŐ ECSETEK, Zöld Blanka kéz a kézben foglalkoztatják a gyerekeket az interaktív fejlesztőművészet jegyében. A néhány órás tevékenység idejére összefonódik a street art és a művészetterápia. A kisiskolások (4+) tízfős csoportokban válhatnak részeseivé az alkotófolyamatoknak, így a műnek is, amely a foglalkozás végére teljesedik ki. 

Mindazoknak, akik az írásban szeretnének fejlődni, vagy csak kipróbálnának valami újat, ott a helyük Horváth Benji Kreatív írásműhelyén. Horváth Benji neve ismerősen csenghet, hiszen író, fordító, slammer és dalszövegíró, Csiki László-díjas költő. A workshopon többek között tippeket ad majd arra, hogyan lehet letisztítani és felszabadítani a kavargó gondolatokat, ezek hogyan formálhatók szöveggé, mitől tud működni egy vers, egy slam vagy egy prózai szöveg. Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével, IDE kattintva lehet szeptember 10-ig. 

A 9. PulzArton rendhagyó műhelyfoglalkozásra hív a FöldSzint szombaton az Erzsébet parkba és vasárnap a Lábasházba, amely mögött egy marék független, cselekvő ember áll. A Hangműhelyen rádióműsorra emlékeztető történések zajlanak, mint például mikrofonnal rögzített felnőtt-gyermek interjúk, közben a háttérben digitális és analóg hangképző eszközökkel (hangszerek: furulya, dob, gitár stb.) játszhatnak és kísérletezhetnek a résztvevők a műhelyvezetők irányítása alatt. 

Képzőművészet és köztéri installációk

pulzArt mikro – egyszemélyes világok a témája a fesztivál idei, köztéri művészeti installációk elkészítését ösztönző felhívásának. A beérkezett pályamunkák közül szakmai zsűri választ ki hármat, melyek az Erzsébet parkban lesznek láthatók a fesztivál ideje alatt. A köztéri kiállítás megnyitója a fesztivál első napján, csütörtökön lesz 17:00 órától.

BAZ / ART – helyi, kortárs képzőművészeti vásár

Új kezdeményezéssel bővül a 9. pulzArt kínálata: helyi képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás az Art Gallery művészboltban, ahol a kiállított darabokat meg is lehet majd vásárolni. A kiállítás és vásár szeptember 14-én 17:30 órától nyílik, és naponta 11 és 18 óra között lesz látogatható.

Pop-up tankolás

Aktuális témára, a háborúra reflektál a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben szeptember 29-ig látható csoportos kiállítás. A két monumentális installációból és videóművekből álló tárlat megnyitójára szeptember 16-án, pénteken 17:00 órától kerül sor. 

Az előadásokra a jegyértékesítés szeptember 4-től, hétfőtől indul a Városi Jegyirodában, illetve online a www.eventim.ro oldalon. További részletek a meghívottakról és részletes program a pulzart.ro oldalon, továbbá a fesztivál Facebook és Instagram oldalain találhatók. 


A pulzArt kortárs művészeti fesztivál Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Tamási Áron Színház, valamint a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület közös szervezésében valósul meg. A rendezvény a MOL-Új Európa Alapítvány – Határtalan nyár 2023 programsorozat része.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.

Pár nap és kezdődik a MindFormers
2026.09.07

A délelőttök elsősorban diákoké, a délutáni programokra viszont minden korosztályt tárt kapukkal vár az egykori Cigarettagyár