hu
 
Szerda, 2026. Szeptember 23.

Kimozdulás a holtpontról

2011.04.22

Kétéves egyeztetés után megszületett a végső megegyezés Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és a Rara Avis Madárvédő Egyesület között a megyeszékhelyi, Erzsébet parkban időszakosan tartózkodó varjak és csókák ügyében. Az új elképzelésről Antal Árpád András polgármester és Kelemen László, az egyesület elnöke számoltak be csütörtökön.

Tavaly és tavalyelőtt is felvette a kapcsolatot az egyesület egy magyarországi vállalattal, a Polisounder Kft.-vel, amely madárriasztásra szakosodott, hogy közösen találjanak megoldást a márciusban és szeptemberben a központi parkot ellepő csókák és szarkák ellen, amelyek nem csak hangjukkal zavarják a lakosságot, de a zöldövezeteket sem lehet tisztán tartani miattuk – mondta el Kelemen László elnök. Ugyanő beszámolt arról is, hogy a vállalat által ajánlott műszaki berendezés összesen 14 ezer euróba került volna, viszont időközben kiderült, hogy nehézségek akadtak a céggel, mert ők nem voltak felkészülve arra, hogy pont ezt a két fajta madarat kell majd elriasztani. Többek között a madarak megközelítőleg húszezres száma is meglepetés volt számunkra – tette hozzá a Rara Avis elnöke.

\"\"
Erzsébet park

Annak ellenére, hogy az egyesület felkérte őket, adják kölcsön a berendezést, végül visszaléptek, mivel nem tudták garantálni, hogy megfelelő eredménnyel fog működni. A vállalat visszalépését követően az egyesület felkereste Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalát, és megszületett az egyezség, amelynek értelmében a szervezet saját humánerőforrásaival oldja meg a problémát, míg a szükséges fény- és hangriasztó- berendezés – gyakorlatilag a teljes projekt – finanszírozását az önkormányzat biztosítja, ahogyan ez történt volna a másik esetben is. Kelemen elmondása szerint mindez 4500 euróba kerül, és 15 személy végzi majd a riasztást, mozgó csapatokban. A mobilitásnak egyébként egy olyan előnye is van, hogy nem csak a parkban tudják majd végezni ezt a tevékenységet, amennyiben a madarak a lakónegyedekbe távoznának a riasztás nyomán.

Nagyon lényeges még, hogy egy folyamatos akcióról van szó, mert az egyesületnek volt már hasonló kezdeményezése, ami, mint kiderült, nem volt elegendő.

„Sepsiszentgyörgy önkormányzata végig részt vett a vállalattal való egyeztetésben, illetve az új terv támogatását is felvállalja, többek között anyagi szempontból is, viszont szeretnénk felszólítani a lakosságot, hogy legyen partner ebben az ügyben is, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy megoldódjon” – erősítette meg az elhangzottakat Antal Árpád András polgármester.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.