hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 17.

Szent György Napok, a találkozások ünnepe

2009.03.18

Idén április 19-e és 26-a között szervezi meg 18. alkalommal a Szent György Napokat a sepsiszentgyörgyi városháza - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester és Grubisics Levente, a rendezvénysorozat főszervezője.

“Szeretnénk visszahozni azt a hangulatot a Szent György napi kavalkádba, amely a kilencvenes évek közepén volt jellemző, amikor fontos erdélyi találkozási pont volt” – vezette be az idei programkínálat ismertetését Grubisics Levente főszervező. Idei sztármeghívottja a rendezvénysorozatnak Koncz Zsuzsa, aki április 26-án, a tűzijáték előtt lép fel, szombaton pedig – időrendi sorrendben - a magyarországi Moby Dick, a romániai Holográf és az angol Boney M lép fel a főszínpadon, míg péntek este Csepregi Éva szórakoztatja a nagyérdeműt. “

Ebben az évben a főszínpad helyszíne változik, ugyanis a prefektúra melletti lépcsőkre építik fel a színpadot és a közönség a Szabadság térről követheti a produkciókat. Pénteken inkább a popzene, szombaton a rock, míg vasárnap a klasszikusabbnak számító, de szórakoztató műfajok kaptak helyet. Vasárnap néptánc-találkozó lesz a főszínpadon, majd azt követően operett és musical gála a Brassói Opera művészei, Dancs Annamari és Tarján Pál közreműködésével. Természetesen nem hiányozhatnak az utcabálok sem” – számolt be Grubisics Levente. Idén fesztivál-jelleget kívánnak adni a két színpad programkínálatának, éppen ezért a koncertek délután kezdődnek, a hangpróbákat a déli órákban elvégzik, így az átállás legtöbb 15 perc lesz.

A főszervező elmondta, hogy a parkot a legnagyobb mértékben kímélni szeretnék, éppen ezért csak a vásári színpad és a kézműves vásár kap helyet a park területén. Húsz lacikonyha működik majd a központban, azonban a vendéglátóegységeknél is megkövetelik a szervezők, hogy esztétikusan alakítsák ki a környezetet.

Ugyancsak első alkalommal követhető lesz élőben a világhálón a két nagyszínpad kínálata, sőt a program azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználó maga irányítsa a kamera mozgását. A hét folyamán, ahogy már megszokhatták a sepsiszentgyörgyiek, kulturális hétre kerül sor, a programról hamarosan részleteket is elárulnak a szervezők.
Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.

Pár nap és kezdődik a MindFormers
2026.09.07

A délelőttök elsősorban diákoké, a délutáni programokra viszont minden korosztályt tárt kapukkal vár az egykori Cigarettagyár

Összeállt a második MindFormers programja: nemzetközi előadók, tudomány, workshopok, fényinstallációk és világzene az egykori Cigarettagyárban
2026.09.01

Szeptember 16–19. között ismét megtelik élettel a sepsiszentgyörgyi egykori Cigarettagyár, ahol négy napon át tudományos és ismeretterjesztő előadások, interaktív workshopok, beszélgetések, nemzetközi fénykiállítás és sokszínű zenei program várja a közönséget.