hu
 
Csütörtök, 2024. Március 28.

Mariana Drăgan tanárnő és Sándor József orvos kapták idén a Pro Urbe-díjat

2022.05.01

A 29. Szent György Napok keretében Mariana Drăgan nyugalmazott román nyelv és irodalom szakos tanárnő, valamint dr. Sándor József ortopéd-traumatológus, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház nyugalmazott orvos igazgatója vehették át Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának Pro Urbe-díját, amelyet a május elsejei ünnepség keretében adtak át a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében kiemelte: „Fontos üzenete van az önkormányzat döntésének. Olyan személyiségeket díjazunk ma, akik hidat jelentettek a román és a magyar közösség között, hiszen a doktor úr soha nem nézte azt, hogy a beteg milyen nemzetiségű, legfontosabb az volt, hogy a beteget meggyógyítsa. A tanárnő több ezer magyar diákot tanított meg a román nyelvre, ezáltal nagyon sok magyar gyermek tud ma boldogulni itthon Székelyföldön, vagy bárhol az országban. Köszönjük.

Az elismerő oklevelek és a Pro Urbe díszérmek átadása után a díjazottak egy-egy rövid köszönetet mondtak a jelenlévőknek. 

„Köszönöm mindazoknak, akik rám gondoltak, de kiváltképpen a volt diákjaimnak, akik nélkül nem lehetett volna elérni semmit. Mindent, amit tettem, szívemből tettem, és igen, a Mikó a második otthonom volt” – emelte ki Mariana Drăgan nyugalmazott tanárnő.

„Mindig a legnagyobb elismerés az, amikor olyanoktól kapjuk, akiket egy életen át szolgáltunk. 42 év alatt voltak nehézségek, de értünk el eredményeket is. Nem volt könnyű hazakerülni a szülővárosomba, de én nem is tudtam volna elképzelni az életemet más helyen” – mondta beszédében Sándor József nyugalmazott orvos.

Több mint három évtizede a mikós diákokért

Mariana Drăgan az egykori matematika-fizika líceumba, a mai Székely Mikó Kollégiumba 1974-ben kapott kinevezést, ahol román nyelv és irodalom szakos tanárként dolgozott 2006-os nyugdíjazásáig. 

„Pedagógusi pályája során munkásságát mindvégig a szakmai igényesség, az erkölcsi tartás, a nevelők függetlenségéért, a tanárok méltóságának megőrzéséért folytatott csendes harc jellemezte. Óráin a mikós diákok nemcsak románul tanultak meg, hanem életre szóló leckét kaptak igényességből, pontosságból, kulturális kíváncsiságból, nyitottságból is. A katedráról elhangzó tanári szót és a tanár minden megnyilvánulását erkölcsi tettnek érezte, így nemcsak tanárként, hanem emberként is példaképpé válhatott” – fogalmazott Török Katalin a laudációjában.

Több mint negyven éve a betegek szolgálatában

Sándor József a Székely Mikó Kollégium diákja volt, tanulmányait a marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen folytatta, amelynek elvégzése után Ozsdolára került körorvosként. 1974-ben kerül haza a Sepsiszentgyörgyre. 1980-ban külön osztály lett az ortopédia, őt igazgatóvá nevezték ki. Ő volt a megye első ortopéd-traumatológus szakorvosa. 

„Munkabírására és elhívatottságára jellemző, hogy napi 10-12 óra munka mellett még sürgősségi betegellátást is végzett. 1980-ban megalakította az önálló ortopéd-traumatológia osztályt 30 ággyal elsőként a megyében, amelyet 15 évig egyedül látott el, mellette felvállalva a járóbeteg és sürgősségi teendőket is egész Háromszéken, gyakorlatilag pihenőszabadság nélkül. Mint szakorvos évente 600-650 beteget operál, a ’80-as évek végétől bevonva fiatal kollégákat, más szakorvosokat is”  – hangzott el Dancs Árpád laudációjában. 

A Pro Urbe-díj átadóján részt vett Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Vargha Fruzsina és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterek, a helyi tanács tagjai, jelenlegi és korábbi Pro Urbe-díjjal kitüntetettek, Sepsiszentgyörgy testvértelepüléseinek képviselői, meghívottak, valamint közreműködtek a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai és tanárai.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 1997-ben létesítette a Pro Urbe-díjat azok számára, akik városunkat és annak lakóit mindenkor legjobb tudásuk szerint önzetlenül szolgálták.

Helyi zenekarok a Szent György Napokon
2024.03.27

A 2024-es Szent György Napok Főszínpadán fellépő helyi zenekarokról és az utcazene fesztiválról tartottak szerdán sajtóértekezletet a városnapok szervezői a Bábel Kiskultúrban. Az eseményen, amelyen részt vett Cserkész Emese, a Sepsi Gospel Band vezetője, Luiza Zan dzsesszénekes, Hubbes Mátyás, a Raklap zenekar frontembere és Erdély András sajtószóvivő, három új színházi előadást is bejelentettek.

Könyves-közösségi élményre készülve
2024.03.22

Nádas Péter és Gabriela Adameșteanu a 3. SepsiBook díszvendégei

Érték- és identitásőrző rendezvény a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál, amelyet május 23. és 26. között harmadik alkalommal szerveznek meg a Sepsi Arénában. A szervezőcsapat pénteken jelentette be az első meghívottakat és a várható újdonságokat.

Szeretjük ezt a programot
2024.03.21

Interjú Kolumbán Anettel, a Bevezetés a sportba program kézilabdaedzőjével

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata lekapcsolja a villanyt a Föld órája alkalmából
2024.03.20

Március 23-án, szombaton 20.30-21.30 között lekapcsolják a közvilágítást a főtéren és a polgármesteri hivatal székhelyén

Szent György Napok: Ünnepi hangverseny helyi és meghívott művészek előadásában
2024.03.20

Az idei Szent György Napok hangversenye igazi zenei csemegéket kínál a nagyérdeműnek.