hu
 
Szombat, 2026. November 07.

Magyar feltalálók napja: távközléstörténeti kiállítás nyílt az egykori dohánygyárban

2022.06.14

A tárlat előzetes bejelentkezés alapján június 17-ig látogatható

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület közös szervezésében június 13-án interaktív tárlat nyílt a régi dohánygyár épületében, ahol magyar tudósok találmányait tekinthetik meg az érdeklődők.

A sepsiszentgyörgyi Sepsi TeleTár eszközgyűjteményének köszönhetően, a telekommunikáció és a technikatörténet rajongói nemcsak megcsodálhatják a regi eszközöket, de ki is próbálhatják azokat.

A kiállítást Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere nyitotta meg, köszöntő beszédet mondott Bohus Mihály, a szegedi Neumann János Számítógép Tudományi Társaság, valamint a Szegedi Tudományegyetem mellett működő Informatika Történeti Múzeum vezetője, Hágel Ottó technikus, Lőrinc István, főtechnológus és Csáky Ernő, mérnök-tanár, a Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület alelnöke. 

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, hogy a rendezvény egyben kíváló alkalom arra is, hogy megtalálják a megfelelő módját annak, hogy a későbbiekben a Sepsi Teletár eszközgyűjteményének egy része is helyet kapjon az egykori dohánygyár épületében.

A kiállításmegnyitót követően szakmai konferenciára került sor, amelyen hazai és magyarországi meghívottak tartottak előadást különböző kreatív műhelyekről.

Koszecz Sándor, a békéscsabai KOLLABOR – Természettudományos Élményközpont vezetője innovációs alkotóterekről és tapasztalati úton történő tanulásról tartott előadást. Ania Pascalău, a kolozsvári CREIC központ projektmenedzsere egy olyan, Kolozsváron létrehozott innovációs parkról számolt be, ahol különböző közösségi tereket alakítanak ki és kreatív foglalkozásokat tartanak kezdő vállalkozók számára. Horváthné Pákozdi Emese, a mosonmagyaróvári FUTURA – Interaktív Természettudományi Élményközpont igazgatója ízelítőt nyújtott Magyarország legnagyobb tudományos játszóházának tevékenységéből, ahol főként a gyermekek számára nyújtanak élményalapú ismeretszerzést a természettudomány világából.

Az előadássorozatot a Székely Mikó Kollégium Robotika-szakkör diákjai zárták, akik egy saját építésű, kisméretű műholdat mutattak be.

A kiállítás 2022. június 17-ig tekinthető meg a Kós Károly utca 21. szám alatt található egykori dohánygyár épületében. A csoportos tárlatvezetéshez előzetes időpontfoglalás szükséges, ezt a 0747 408 005-ös telefonszámon tehetik meg naponta 9:00–18:00 óra között.

 A kiállítás támogatói: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa.

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.