hu
 
Kedd, 2025. Október 21.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi hatodik kiadása: Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja ismét várja a kezdeményező fiatalokat.

2024.07.22

A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén. A szervezők idén is lehetőséget biztosítanak a kreativitás kibontakoztatására és közösségi kezdeményezések megvalósítására.

A programra 14–35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, legkevesebb 3 főből álló csoportokban. A projektek kulturális, társadalmi, sport és egyéb kreatív tevékenységek lehetnek, amelyekre a pályázó csapatok a Com’ON Sepsi által anyagi támogatást nyerhetnek. A közönségszavazás nyertesei legfeljebb 3000 lej támogatásban részesülhetnek.

A Com’ON Sepsi célja, hogy ösztönözze a város fiatal lakóit, hogy aktívan részt vegyenek városuk alakításában és fejlődésében. Az idei Com’ON Sepsin, a tavalyi évhez hasonlóan, két külön kategóriában is lehet pályázatot benyújtani: az egyik a hátrányos helyzetű fiatalok által javasolt kezdeményezések kategóriája, valamint a 14-17 éves fiatalok kategóriája.

A 2024-es kiadás fő témakörei, a korábbi évekhez hasonlóan: a közösség, az élettér, a tudás, az alkotás és az életmód. A pályázott tevékenységeknek az alábbi témák valamelyikéhez kell kapcsolódnia. A tavalyi évhez képest a program szabályzata két pontban módosult: egy személy legtöbb két kezdeményező csapatban vehet részt és egyben vállalhat csapatvezetői szerepet, illetve a támogatásból rendezvény típusú kezdeményezések esetében legtöbb 70 százalék fordítható egy típusú szolgáltató/honoráriumi költségre (pl. hangosítás, nyomtatás, előadói díj stb).

A pályázó csoportoknak augusztus 12-ig van lehetőségük projektek benyújtására az esemény megújult honlapján, a  www.comonsepsi.ro oldalon. A kezdeményezések technikai ellenőrzésére és elbírálására augusztus 13–14 között kerül sor A benyújtott pályázatok közül Sepsiszentgyörgy lakói választhatják ki azokat, amelyeket támogatni szeretnének, egy közönségszavazás keretében. A program hat facilitátora jelentős tapasztalattal rendelkezik különböző területeken és hasznos tanácsokkal várja pályázó csapatok jelentkezést az ötleteléstől a megvalósításig.

Amennyiben a nyertes kezdeményezések költségvetése meghaladja a 3000 lej összeget, a csoportok felelőssége az ezen érték feletti anyagi alap biztosítása. A támogatásra benyújtott programokon való részvételnek ingyenesnek kell lennie, illetve az eseményeket az szeptember 9. és december 10. közötti időszakban kell megvalósítani. A részletes szabályzat megtalálható az esemény honlapján.

A Com’ON Sepsit a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a PONT Csoport valósítja meg, a folyamat fő támogatója Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa, társtámogatója pedig a Román Kereskedelmi Bank (BCR).

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2025.10.21

Csütörtökön 12:30-tól kerül sor a koszorúk elhelyezésére Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának homlokzatán található Gloria Victis táblánál, majd 13:00 órakor a Szalay Attila 1956-os mártír Csíki utcai emléktáblájánál. Az ’56-os emlékparkban 19 órától megemlékezést tartanak, ezt követően 20:00 órától fáklyás felvonulás indul az Erzsébet parkba, a kommunizmus áldozatai emlékére felállított kopjafához.

Indul a szavazás a 2025-ös Best of Sepsi döntőseire – szavazz Sepsiszentgyörgy hétköznapi hőseire
2025.10.17

2025. október 20. és november 2. között a város lakói leadhatják voksaikat a program kilenc kategóriájának döntőseire, akik közül majd egy-egy személy kapja meg az elismerő díjat. 

Kezdődik a fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2025.10.16

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Fokozatosan helyezik üzembe az új közlekedési jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön
2025.10.15

A projekt célja a városi közlekedés folyamatosságának javítása és a közlekedésbiztonság növelése szakemberek által kidolgozott terv alapján.

Albu István nyerte meg a Tamási Áron Színház menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsgát
2025.10.10

Az eredmény október 15-én lesz végleges az óvási időszak lejárta  után.