hu
 
Vasárnap, 2026. Február 08.

Ismerjük meg a városi kertészetet

2025.03.09

Sepsiszentgyörgy utcáin sétálva, bármerre nézünk, gondozott zöldövezetek, parkok, nyíló virágok, színes körforgalmak fogadnak. Városszerte évente százezer virág nyílik, ezek több mint fele a városi kertészet üvegházából kerül ki. A kertészet munkatársai közel kilencszáz zöldövezetet gondoznak és az év minden napján azért dolgoznak, hogy Sepsiszentgyörgy utcáit, tereit több ezer virág díszítse.

Tavasszal mintegy 700 fát metszenek meg és mintegy 100 facsemetét ültetnek. A kitörött, kiszáradt fákat mindig újakkal pótolják, leginkább hársfát, juhart, a díszfák közül pedig szilvát, almát, barackot ültetnek. Tavasztól őszig folyamatosan kaszálják a zöldövezeteket.

Nem is gondolnánk, hogy a színpompás körforgalmak, forgalmas utak közötti virágos szigetek hány száz meg ezer rózsatövet, virághagymát, palántát rejtenek. A városban, beleértve a körforgalmakat is, összesen 43 ilyen sziget található.

A virágok társításánál több szempontot is figyelembe vesznek: például a növények sajátosságait, hogy milyen magasra nőnek, milyen színekben fognak nyílni és nem utolsósorban, hogy milyen fajtákat lehet egymás mellé ültetni. Például, ahol füvesítve van a zöldövezet, oda rózsát ültetnek, mert jobban érvényesül az erőteljes növekedése miatt.

Tavasszal leginkább árvácskákban, boglárkákban és tulipánokban gyönyörködhetünk, ilyenkor lila, fehér, piros, sárga, tarka, cirmos, fodros, csokros és megannyi színpompás virág illatozik az utcákon, tereken. 

A Sepsi OSK-stadion előtti körforgalomban például a tulipánok, boglárkák mind-mind piros–fehér színben nyílnak, elvirágzásuk után ezeket piros–fehér begóniák váltják.

A virágokat nem elég csupán elültetni, rendszeresen kell locsolni, gyomlálni, gondozni ahhoz, hogy szép, rendezett legyen egy-egy zöldövezet. Nyaranta például több mint ötezer muskátli díszíti a villanyoszlopokat, nem is gondolnánk, hogy reggelente egyenként meglocsolják mindeniket, hogy ne száradjanak ki. 

Az Erzsébet park növényzetét és fáit is a kertészet gondozza. A park felső részén sziklakert, a gyerekeknek sövénylabirintus, tó aranyhalakkal és tavirózsával, szépen kialakított sétányok, rózsalugas várja a pihenni vágyókat, a fák között olyan ritka fajtákat is megcsodálhatunk, mint a fekete fenyő vagy a platánfa. 

Nyár elején a virágházban gondosan készítik az előnevelt palántákat a kiültetésre, amelyek a tulipánokat és árvácskákat váltják majd a köztereken. Van köztük petúnia, gazánia, kéknefelejcs, begónia, szálvia, ageratum, levendula, tortarózsa, lobélia és alison is. A kertészetben télen sem áll meg a munka, szorgosan terveznek, magokat vetnek, válogatnak, virághagymákat pucolnak és raktároznak a következő kiültetésig.

A kertészetnél több mint hatvanan dolgoznak, egy technikai részleg is működik, amely a város játszótereit tartja karban, forgalmi irányítótáblákat szerel, kisebb útjavításokat, foltozásokat, továbbá minden, közterületek karbantartásához szükséges munkálatot is végez.

A kertészettel szorosan együttműködve, az önkormányzat azon dolgozik, hogy Sepsiszentgyörgy napról napra élhetőbb, szebb, zöldebb és környezetbarátabb legyen. Ezért indította el immár tizenhárom éve a lakónegyedi zöldövezet-szépítési programot, amely a helyi közösséget ösztönzi a tömbházak körüli zöldövezetek szépítésére. 

A programban legtöbb 3000 lej értékben lehet választani különböző virágok, díszfacsemeték, cserjék és élősövény közül, lehetőség van füvesíteni és bekeríteni egy zöldövezetet, termőföld, fűmag és díszkerítés is igényelhető paddal vagy anélkül. Az előző évekhez hasonlóan az önkormányzat idén is felvállalja a költségek 80 százalékát, így például egy 1000 lejes igénylés az önkormányzatnak 800 lejbe, a lakóknak mindössze 200 lejbe kerül. 

Ez a kezdeményezés egyike azon programoknak, amelyek által a helyi közösség is hozzájárulhat ahhoz, hogy napról napra tisztább, rendezettebb, szebb és élhetőbb legyen  Sepsiszentgyörgy. 

Kihirdették a Best of Sepsi nyerteseit
2026.02.08

A díjátadó gálán a hétköznapi hősöket ünnepelték szombat este Sepsiszentgyörgyön

Beszámolót tartott Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi adóügyekkel kapcsolatban
2026.02.03

Antal Árpád polgármester sajtótájékoztató keretében tartott beszámolót a sepsiszentgyörgyi adóügyekről, illetve tájékoztatott, hogy a felmerülő problémákból mit sikerült már megoldani, és mi van még folyamatban. 

Rekordot döntött a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi látogatottsága 2025-ben
2026.01.29

Minden eddigi rekordot felülmúlt a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi tavalyi éve: 2 118 vetítésre összesen 51 614 jegyet értékesítettek, így a nézőszám gyakorlatilag elérte a város teljes lakosságának számát.

Hangok határok nélkül – az Oszakai Világkiállítás székelyföldi fellépőinek hangversenye  Sepsiszentgyörgyön
2026.01.29

Magyar, román és orosz zeneszerzők műveivel várják a közönséget Sepsiszentgyörgyön a Hangok határok nélkül című koncertre, amely a székelyföldi fiatal művészek nemzetközi jelenlétének apropóján valósul meg. Az eseményre 2026. február 19-én, 18 órától kerül sor a Református Vártemplomban.

Milán és Anna a legnépszerűbb keresztnevek Sepsiszentgyörgyön 2025-ben
2026.01.27

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Anyakönyvi Részlege összesítése szerint 2025-ben összesen 1343 születési anyakönyvi kivonatot állítottak ki.