hu
 
Péntek, 2025. Május 09.

Helyi zenekarok a Szent György Napokon

2024.03.27

A 2024-es Szent György Napok Főszínpadán fellépő helyi zenekarokról és az utcazene fesztiválról tartottak szerdán sajtóértekezletet a városnapok szervezői a Bábel Kiskultúrban. Az eseményen, amelyen részt vett Cserkész Emese, a Sepsi Gospel Band vezetője, Luiza Zan dzsesszénekes, Hubbes Mátyás, a Raklap zenekar frontembere és Erdély András sajtószóvivő, három új színházi előadást is bejelentettek.

Elhangzott: Sepsiszentgyörgy megbecsüli és támogatja a helyi zenekarokat, és ennek része az is, hogy a Szent György Napi kavalkádban nem valamikor délelőtt, valamilyen eldugott helyszínen biztosít fellépési lehetőséget ezeknek, hanem a Főszínpadon és főműsoridőben. Másik kérdés az, hogy ha igaz, hogy Erdélyben valószínűleg Sepsiszentgyörgyön a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó jó zenészek száma, akkor rendkívül nehéz feladat kiválasztani azokat, akik lehetőséget kapnak a Főszínpadon megmutatni magukat. Íme, mire jutottak idén a szervezők.

Pénteken, április 26-án, 18 órakor a Raklap együttes játszik, amelynek tagjai piszkosul fiatalok és szemtelenül tehetségesek. Bár átlagéletkoruk nem éri el a 18 évet, többségük még most készül érettségizni, mégis legyártottak már öt klipet, nemrég pedig megjelent első nagylemezük, ‘Alicsdmeafoldetmertleakrokszalni’ címmel. A zenei stílusukat nem könnyű beazonosítani, olyan is volt már aki „neo-pszichedelikus progresszív alternatív székely poszt-punknak” nevezte. A lényeg számukra a zene zsigerisége és az elsöprő előadásmód. Óriási megtiszteltetésként élték meg, hogy a Kispál és a Borz őket választotta előzenekarnak a Budapest Parkos koncertjére, de utána sem tűntek el: 2023-ban számos alkalommal léptek fel hazai fesztiválok és klubok színpadán, tavaly év végén pedig megjelent A Raklap-sztori című dokumentumfilm, amely a zenekar történetét mutatja be.

– Az az igazság, hogy szerencsénk volt: hármasával vettük a lépcsőket, mindig olyan emberekkel találkoztunk, akik segítettek. Persze ez azzal a veszéllyel is jár, hogy kimaradnak dolgok, azokat szorgalmasan próbáljuk pótolni, minden nap, mindenkitől igyekszünk valamit eltanulni, ellesni. Nem szeretnénk a zenénket besorolni valahová, nem szeretnénk, ha “bedobozolnának”, szabadon szeretnénk alkotni – nyilatkozta Hubbes Mátyás, a Raklap frontembere. 

Szombaton, ugyancsak 18 órától, a Made in Sepsi vonal folytatódik, amelyet Dancs Zsolt “talált ki” 2021-ben azzal a céllal, hogy helyi zenekaroknak lehetőségük legyen a Főszínpadon bemutatkozni. 2022-ben tíz helyi együttes lépett fel, 2023-ban három “régi” banda kapott lehetőséget, idén “csak” egy együttes koncertezik, de ez a résztvevők számában nem marad el a korábbi évek fellépőitől: a Sepsi Gospel Band & Luiza Zan.

A gospel, ha nem is ismeretlen, de felénk legalábbis ritkán előadott zenei műfaj, amelynek megjelenése az Amerikába behurcolt afrikai rabszolgákhoz köthető Ennek megfelelően a gospel (angolul evangéliumot jelent, eredete az óangol gödspel; göd=jó, spel=mesélni) eredetileg az evangéliumi tanítások érzelemtől átfűtött formában történő előadását jelenti. Abban, hogy Háromszéken ez mégis aránylag ismert műfajnak számít, elévülhetetlen érdemei vannak Cserkész Emesének, aki egy személyben tanár, énekes, karmester, a Tamási Áron színház korrepetítora, a Voces női kar, valamint a Snaps Vocal-Band alapítója, hogy csak a fontosabb projektjeit említsük.

– A gospel egy magával ragadó, pozitív energiákat sugárzó műfaj, amely, szó szerint – ezt a saját és testvérem példájából mondhatom – gyógyít. Öröm énekelni, öröm hallgatni, abban reménykedünk, hogy 75 perces koncertünk egyaránt elnyeri a fiatalok és idősek tetszését – mondta Cserkész Emese.

Az idei Szent György Napokon Románia „egyik legjobb jazz-hangjának” tartott, a bukaresti pezsgésből Háromszékre költözött, Luiza Zannal lép fel, aki úgy véli: a gospel “a legnehezebb zenei műfaj”.

– Aki gospel éneklésre adja a fejét, annak ismernie kell a klasszikus zenét, otthon kell lennie az egyházi zenében, tudnia kell dzsesszt, reggae-t, kicsi popot, mindent. A jól előadott gospelnek azonban csodálatos hatása van: arra számítunk, hogy a közönség velünk fogja énekelni a refrént –  mondta a számos díjat magáénak tudó, rangos nemzetközi fesztiválokon rendszeresen fellépő előadóművész. 

Még bejelentettek egy főszínpadi fellépőt, amely – ha nem is helyi, de erdélyi: vasárnap 17 órakor a kolozsvári KnockOut lép fel. Az 1993-ban alakult banda, amely valószínűleg a legrégebbi aktív romániai magyar rockzenekar, ízig-vérig erdélyi zenét játszik, számos bel- és külföldi fesztiválon bizonyította, hogy nem érdemtelenül vált az erdélyi magyar rockszínpad egyik legkedveltebb együttesévé.

Elkezdődik az egykori Bodok szálloda lebontása
2025.05.08

A munkálatok legfeljebb 6 hónapig tartanak, a kivitelező cég igyekszik úgy elvégezni a bontási munkálatokat, hogy azok a legkevésbé zavarják a sepsiszentgyörgyiek mindennapjait.

Mesterségekkel, foglalkozásokkal ismerkedhetnek a legkisebbek a Gyermekvárosban
2025.05.08

Idén a Gyermekváros a mesterségeket, mind a hagyományos, mind a modernkori szakmákat hozza közelebb a gyerekekhez május 9. és 11. között.

Útlezárások a városünnep ideje alatt
2025.05.07

Május 8-tól, csütörtöktől több forgalomkorlátozás lép érvénybe a város központjában.

Harmincötezer szurkoló látogatott ki a jégkorong-világbajnokságra
2025.05.04

A divízió 1/A jégkorong-világbajnokság fantasztikusan sikerült, minden várakozást felülmúlt még úgy is, hogy a romániai válogatott kiesése keserű szájízt és csalódottságot hagyott maga után. A tornát követően Nagy Attila-Ferenc, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Benedek Árpád Csaba, a FRHG főtitkára és Miklós Ervin, a FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja értékelt.

Mozgásba hozzák a várost!
2025.04.15

2025 is sportos év lesz Sepsiszentgyörgyön