hu
 
Hétfő, 2026. Szeptember 21.

Hatalmas sikert aratott a SepsiRUN

2025.06.18

Közel ezren álltak rajthoz Sepsiszentgyörgy első futófesztiválján

Sepsiszentgyörgy immár hivatalosan is felkerült Románia futóversenytérképére, hiszen az elmúlt hétvégén óriási sikerrel zárult a város első futófesztiválja, a SepsiRUN. A kétnapos sporteseményen június 13-án és 14-én közel ezren álltak rajthoz, a legkisebbektől egészen a legidősebbekig, köztük 100 olyan futó, akik életükben először versenyeztek.

„Megvalósult az elsõdleges célunk, mert úgy gondoljuk, hogy a hétvége alatt sokan megtapasztalták a futás örömét, olyan személyek is, akik eddig még nem voltak hasonló rendezvényen, a városi szàmokban, de fõleg az erdei versenyszàmokban, amelyeknek a népszerūsítését ezután is előnybe helyeznénk. Ugyanakkor sikerült a városunkba „csalni” az ország legjobb futói közül is néhányat, ami izgalmasabbá tette a rendezvényt és határozottan emelte a színvonalát” – nyilatkozott Kelemen Péter, a SepsiRUN egyik főszervezője.

Az eseményen nyolc különböző versenyszámban lehetett nevezni, rendkívül népszerűnek bizonyult a két városi futam, az 5 és a 10 kilométeres próba. A gyermekfutamon 4 kategóriában összesen 250 gyermek futott egyedül vagy szülőkkel, a jókedv így is úgy is garantált volt. Természetközeli útvonalakból sem volt hiány, a terepfutás 20 és 30 kilométeres távjára több mint 200-an neveztek, az útvonal a sugásfürdői erdőn keresztül haladt, majd a Havad tetőn át tért vissza a város főterére, míg a Nordic walking-on 80 személy gyalogolt végig az Olt partján a naplementében. A legmerészebb 40 versenyző a Vertical run éjszakai kihívást pipálhatta ki a bakancslistájáról, ők ugyanis nem kevesebb mint négyszer futottak ki a Pacé dombra 420 méteres szintkülönbséggel.

Sepsiszentgyörgy első futófesztiváljának sikerességéhez az is hozzájárult, hogy a szervezők nem engedték el senkinek a kezét, aki versenyezni szeretett volna, de bizonytalan volt,, vagy nem volt eléggé felkészült. A „Kanapétól a futóversenyig” programban minden nevező számára lehetőséget biztosítottak a felkészülésre, így közel 100 kezdő futó kapott három hónapon át ingyenes edzéstervet, hogy szakember segítségével készülhessen élete első 5 vagy 10 km-es versenyére.

A versenymezőny rendkívül színes volt, az ország számos pontjáról érkeztek futók, és a sportág legjobbjai is szép számban képviseltették magukat a mezőnyben Tulcearól, Bukarestből, Kolozsvárról, Brassóból, Craiováról és a szomszédos Hargita megyéből is. A legfiatalabb terepfutó mindössze 16 évesen teljesítette a 30 kilométeres távot, a verseny legidősebb résztvevője sepsiszentgyörgyi volt, ő 75 évesen állt rajthoz az 5 kilométeres távban. Összesen 122 díjat osztottak ki a dobogósoknak és minden célba érkező nyakába emlékérem került. 

„Ez a verseny számomra érzésekről, megvalósításokról, élethelyzetekről szólt. Bepillanthattunk családi történetekbe, tanúi lehettünk személyes célok beteljesülésének, de láttunk sikersztorikat, újrakezdéseket, első megéléseket, harcosokat – olyan embereket, akik önmagukat győzték le, és olyanokat is, akik egyszerűen „csak” ott voltak a pillanatért. Ott voltak, hogy ne maradjanak le róla. Volt itt minden: könny és kacagás, düh és felszabadultság – minden, ami egy igazi emberi, közösségi élményhez kell” – foglalta össze a hétvégét Bagoly Melinda, a SepsiRUN másik főszervezője.

Nemcsak a versenyszámok voltak izgalmasak, hanem a közöttük eltöltött idő is, hiszen a főtéren valódi fesztiválhangulat alakult ki élményzónákkal, zenével, masszázs- és fotósarokkal, étel- és italbárral, hogy mindenki otthon érezhesse magát Sepsiszentgyörgyön. 

A SepsiRUN futófesztivált 10 fős szervező- és 60 fős önkéntes csapat bonyolította le. Főszervezők: Green Race Egyesület és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala. 

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.

Pár nap és kezdődik a MindFormers
2026.09.07

A délelőttök elsősorban diákoké, a délutáni programokra viszont minden korosztályt tárt kapukkal vár az egykori Cigarettagyár