hu
 
Kedd, 2025. Június 17.

Hároméves évfordulóját ünnepli a Lábbusz program

2024.05.15

A születésnapot pénteken ünneplik a Főtéren, ahol nyereményekkel és meglepetésekkel várják a gyerekeket és az önkénteseket. 

A nagy sikernek örvendő Lábbusz program harmadik évfordulóját ünnepli május 17-én Sepsiszentgyörgyön. Az önkormányzat a kezdeményezés részeként arra buzdítja a családokat, hogy a tanulók gyalog járjanak iskolába.

Az elmúlt évben a Lábbusz 33 hetet közlekedett, ez idő alatt 678 önkéntessel működött, ebből 60-an állandó önkéntesek, a gyerekek szülei. A 10 útvonalon naponta átlagosan 150-160 gyermek sétált az iskolába, legkevesebb 100 tanuló, legtöbb 220 gyermek csatlakozott a járatokhoz. 

„A Lábbusz 3 éves születésnapjára nagy lelkesedéssel készülünk, akárcsak az előző 2 évben. Megteszünk mindent annak érdekében, hogy a gyerekek, a szülők és a kísérők elismerve érezzék magukat ezen a napon. Hálánkat és köszönetünket szeretnénk kifejezni nekik, hiszen ők azok, akik a programot éltetik és mozgatják nap mint nap. A Lábbusz program nemcsak a gyerekeknek hasznos, ugyanis az elmúlt időszakban több olyan visszajelzés is érkezett, miszerint több nyugdíjas az egészségét és a mozgást szem előtt tartva jelentkezett kísérőnek” – mondta Buslig Kincső, a program koordinátora. 

A hároméves évforduló méltó megünneplésére a Lábbusz szervezői számos meglepetéssel készülnek a gyerekeknek és az önkénteseknek.

A pénteki ünnepségre a Főtéren kerül sor, az erre az alkalomra Lábbuszos ruhába öltözött #SEPSI szomszédságában. A program részét képezi a már hagyományos reggeli torna a Change Center csapatával, lesz rengeteg sárga lufi, muffin, a Nicolae Colan Általános Iskola tanulói eléneklik az általuk komponált Lábbuszos himnuszt, és csatlakoznak a SEPSI-SIC és a SEPSI OSK csapatok kabalái is.

A program 7:45-kor kezdődik és legkésőbb 8:15-ig tart. A 10 útvonal utasai 7:40-re kell odaérjenek a #SEPSI felirathoz. 

A Lidl – Erzsébet park, Kálvin tér – Erzsébet park, Snack Bar – Erzsébet park, Szemerja – Erzsébet park, Szabó Kati Sportcsarnok – Erzsébet park útvonalakon a megszokottnál öt perccel korábban indulnak a járatok.

A Nicolae Colan Általános Iskola felé (Sport utca – Nicolae Colan Általános Iskola, Dohánygyár– Nicolae Colan Általános Iskola) és a Váradi József Általános Iskola (Lido – Váradi József Általános Iskola, Speciális iskola – Váradi József Általános Iskola) felé tartó két-két útvonalon haladó tanulókat a kísérők elkísérik a városközpontba, onnan pedig vissza az iskolákba.

Ez alkalomból értesítjük a szülőket és a pedagógusokat, hogy a tanulók néhány percet késni fognak az iskolákból. Köszönjük a megértésüket!

A Lábbusz program 2021-ben indult, azóta minden reggel rendszeresen csatlakoznak a járatokhoz a gyerekek, akiket az önkéntesek a gyűjtőpontoknál várnak és biztonságban kísérnek el az iskolákba. 

A Lábbusz járatainak száma elérte a 10-et, amelyek összesen 7 iskolát fednek le a városban. Az útvonalak teljes hossza több mint 13 km, és ennek a távolságnak a megtételéhez a Lábbusznak naponta legalább 18 önkéntes sofőrre van szüksége. A program koordinátorai továbbra is arra kérik azokat, hogy akiknek lehetőségük van, csatlakozzanak önkéntesnek és kísérjék el a tanulókat az iskolába.

A szervezők a köszönetüket fejezik ki mindazoknak a tanulóknak és felnőtteknek, akik hozzájárultak a kezdeményezés sikeréhez az elmúlt két év során, és továbbra is várnak mindenkit a járatokra. Azok a felnőttek, akik jelentkeznének önkéntes kísérőnek, a 0744830819-es telefonszámon vagy a busligkincso@gmail.com e-mail címen tehetik meg. 

További információk a Lábbusz programról IDE kattintva találhatók.

Múzeumok Éjszakája az Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben
2025.06.16

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben 2025. június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton, hiszen ajtajaink, műhelyeink nem csupán a megszokott nyitvatartási rend szerint lesznek nyitva, hanem azon túl is.

Útlezárások és forgalomkorlátozások a Mozgás Éjszakáján és a SepsiRun rendezvényein Sepsiszentgyörgyön
2025.06.12

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy június 13-án, pénteken és június 14-én szombaton a Sepsiszentgyörgyön megszervezésre kerülő Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál eseményei miatt útlezárásokra kerül sor a város különböző részein. 

Széles utat: motoros gyakorlati napok és közösségi esemény!
2025.06.06

A sepsiszentgyörgyi Motorious Tramps R.C. háromnapos motoros vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági képzésprogramot szervez 2025. június 13–15. között a Sepsi Duna Aréna parkolójában. 

Aktív Székelyföld: mozgásba hozzuk a várost!
2025.06.06

2025. június 13-án Sepsiszentgyörgy történelmi lépést tesz: első külhoni városként csatlakozik a Mozgások Éjszakája elnevezésű magyarországi kezdeményezéshez. Az egyéjszakás sportesemény idén 57 települést mozgat meg, amely részeként este 19:30 és éjszaka 2 óra között Sepsiszentgyörgyön is szerveznek sporteseményeket.

Az Állomási tó megnyitását koncerttel, filmvetítéssel és finomságokkal ünneplik június 8-án Sepsiszentgyörgyön
2025.06.05

Vasárnap, június 8-án az önkormányzat közösségi piknikre hívja a sepsiszentgyörgyieket, hogy megünnepeljék az Állomás negyedi tó újranyitását. Az eseményre 12 és 23 óra között kerül sor.