hu
 
Hétfő, 2026. Szeptember 21.

Harmincötezer szurkoló látogatott ki a jégkorong-világbajnokságra

2025.05.04

A divízió 1/A jégkorong-világbajnokság fantasztikusan sikerült, minden várakozást felülmúlt még úgy is, hogy a romániai válogatott kiesése keserű szájízt és csalódottságot hagyott maga után. A tornát követően Nagy Attila-Ferenc, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Benedek Árpád Csaba, a FRHG főtitkára és Miklós Ervin, a FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja értékelt.

„Úgy hiszem, aki kilátogatott a rendezvényre, azt tapasztalhatta, hogy fantasztikus volt, és egy életre szóló élménnyel gazdagodott. A romániai válogatott eredménye miatt csalódottak vagyunk, hiszen a vezetőség és a csapat is többet szeretett volna ebből kihozni. Realistának kell lennünk, ha megnézzük az ellenfeleket, akkor elismerhetjük, hogy infrasktrukturális és játékosállomány tekintetében is előttünk járnak, ez pedig a jégen is megmutatkozott. Még így is nagyon közel voltunk ahhoz, hogy legyőzzük a brit riválist, amely végül világbajnok lett. Talán, ha az a mérkőzés eltérően alakul, most másként értékelhetnénk a tornát” – fogalmazott Nagy Attila-Ferenc, a FRHG elnöke.

A szakszövetség vezetője hozzátette, a napokban elkezdik az új stratégia kidolgozását és az újjáépítést, hiszen fiatalítanák a keretet, mert jelenleg az átlagéletkor 29 év, ami nem sok, viszont a következőkben fontos lesz, hogy beépítsenek az együttesbe olyan jégkorongozókat, akik közép- és hosszútávon alapemberek lehetnek. Továbbá kiemelte, Dave MacQueen szövetségi kapitány Román Jégkorongszövetséggel kötött szerződése lejárt, a folytatásban vélhetően más szakember érkezik a helyébe, mivel olyat szeretnének, aki Romániában tölt be vezetőedzői tisztséget, ezáltal pedig ismeri a játékosokat, és egész idényben követheti a teljesítményüket.

Nagy Attila-Ferenc elmondta, Dezi, a sárkány rendkívüli népszerűségnek örvendett, ezért úgy döntöttek, ettől a pillanattól kezdve a Román Jégkorongszövetség és a romániai válogatott kabalafigurája marad. Az elnök elmondta, az a legfontosabb számukra, hogy jövőben visszajussanak az 1/A-ba. A szabályzat szerint 2026-ban nem tölthetik be a rendező szerepét, ellenben ha az ellenfelek lemondanak erről a jogukról, akkor ismét szándékukban áll Romániába hozni egy újabb értékcsoportú világbajnokságot.

Hozzátette, a belföldi és külföldi jégkorongkedvelők egyaránt nagyon jól érezték magukat, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak tőlük, azonban rányomta a bélyegét az eseményre, hogy a szurkolói zónában tilos volt az alkoholfogyasztás. Nagy Attila-Ferenc elmondta, a többi szakszövetséggel egyeztetve arra törekedenek, hogy ezt a törvényt a politikusok közreműködésével és segítségével módosítsák, mert a sörfogyasztás a sportesemények szerves része, ráadásul ez a még sikeresebb rendezvények alapköve lehet.

„Ezelőtt kilenc évvel fejeztük be a Sepsi Aréna építését, jelenleg pedig örülök, hogy ezzel az eseménnyel további 35 ezer embert adhattunk hozzá a vendégek sorához, így körülbelül egymillió látogatónál tartunk. Remélem, a választások esetleges sikertelen kimenetele nem állja majd útját az új jégcsarnok kivitelezésének, amely másfél hónap múlva kezdődne, ugyanis a városnak, a régiónak és az országnak szüksége van a minőségi infrastruktúrára, hiszen enélkül nincsenek eredmények” – nyilatkozta Antal Árpád polgármester, hozzátéve, hogy Sepsiszentgyörgy kiváló házigazdának bizonyult, fantasztikus volt látni együtt szurkolni a magyar és a román nemzetiségű szurkolókat, ezáltal a közösségek között sikerült hidakat építeni.

A városvezető kihangsúlyozta, a világbajnokság után megjött az étvágyuk, így 2027 februárjában Brassó mellett Sepsiszentgyörgy is a Téli Európai Olimpiai Fesztivál (EYOF) otthona lenne, ezáltal újabb nemzetközi jégkorongmérkőzéseket rendezhetnének. Hozzátette, egy másik álmukat is szeretnék megvalósítani, eszerint megpróbálják az Erste Ligában szereplő csapatokat meggyőzni arról, hogy befogadják a Háromszéki Ágyúsok együttesét, amely sikeres felvétel esetén már idén szeptemberben bekapcsolódhatna a versenysorozatba. Mivel a Ferencváros a következő idényben az osztrák bajnokságban indul, így a magyar–román közös mezőnyben marad egy üres hely, amelyet a székelyföldi alakulat betölthetne.

Benedek Árpád Csaba, a FRHG főtitkára és Miklós Ervin, a FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja a világbajnokság költségvetéséről osztott meg információkat. Előbbi elmondta, a torna megszervezése közel öt millió lejbe került, ugyanakkor ez az összeg nem tartalmazza a Sepsi Aréna jégpályává alakítási munkálatait, amelyet teljes egészében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala fedezett. Az összeg 30 százalékát a helyi önkormányzat, 30 százalékát pedig a Nemzetközi Jégkorongszövetség biztosította, illetve ehhez jött még 40 százalék önrész, amelynek a nagy részét a bérlet- és jegyeladás jelentette, hiszen így 1,1 millió lej folyt be, emellet a szurkolók több mint 120 ezer lejre vásároltak ajándéktárgyakat.

Miklós Ervin kihangsúlyozta, a jegyek 90 százalékát eladták, így a válogatottak szinte mindegyik mérkőzésen telt ház előtt léphettek jégre. Elmondta, öröm volt látni, hogy a gyerekek boldogok voltak a mérkőzéseket figyelemmel követve, a világbajnoki láznak köszönhetően néhány hónap alatt sikerült megduplázniuk a jégkorongozó fiatalok számát, továbbá sikernek tekinti, hogy a különböző székelyföldi szurkolótáborokat összehangolták. Fontosnak tartja, amennyiben lehetséges lesz, a felnőtt háromszéki csapat tegye meg a következő lépést, hogy amire elkészül az új jégpálya a megyeszékhelyen, telt ház előtt játszhassanak. „Köszönjük a szakszövetségnek, hogy ezt a helyszínt választotta a rendezvénynek, köszönjük a helyi és megyei önkormányzatoknak a támogatást,
minden szakembernek, aki velünk volt, és az önkénteseknek, akik szintén fantasztikus munkát végeztek” – mondta.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.

Pár nap és kezdődik a MindFormers
2026.09.07

A délelőttök elsősorban diákoké, a délutáni programokra viszont minden korosztályt tárt kapukkal vár az egykori Cigarettagyár