hu
 
Péntek, 2026. November 06.

Fesztiválok, turnék, új produkciók, nemzetközi projektek: 19. évadát kezdi az M Studio

2023.09.07

Két új bemutatóval gazdagodik az M Studio repertoárja a 2023/2024-es évadban. Szeptember és október folyamán fesztiválokon és hazai turnékon vesz részt a társulat, illetve lesz szabadtéri FIRE FLOW és sor kerül az első a Beyond Front@: Bridging Periphery - Creative Europe nemzetközi projekt első workshop sorozatára is.

Az M Studio első bemutatójára 2023 decemberében kerül sor Ermira Goro koreográfiájában. A DV8 Physical Theatre volt előadója már rendezett a társulatnál: a Variations No. 1 produkciót 2019-ben mutatták be. Az évad második bemutatójára 2024 tavaszán kerül majd sor, az ír származású Eoin McDonncha koreográfiájában. A fiatal táncos neve szintén ismerősen cseng a hazai közönség számára, hiszen a Frená_Ák Társulat produkcióinak gyakori közreműködője, előadója. Ezalkalommal koreográfusként fog bemutatkozni a sepsiszentgyörgyieknek.

Szeptember folyamán 3 alkalommal játsszák a FIRE FLOW tűzzsonglőr produkciót, Andrei Oțetaru koreográfiájában. Az előadásokra a Bodok szálló parkolójában kerül sor: szeptember 7-én és 27-én 21 órától, illetve szeptember 14-én, a PulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál keretében, 20:30-tól. A társulat ugyanakkor 2 beltéri előadással is várja a nézőket: az Andrea Gavriliu koreográfiájában készült Pam param (12-én) illetve a Simona Deaconescu rendezésében bemutatott Morix 508 (18-án) produkciókkal. A hónap végén, szeptember 30-án a LIFT produkcióval vesznek részt a XII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon.

Októberben kerül sor a Román Nemzeti Kulturális Alap (Administrația Fondului Cultural Național – AFCN) támogatásában szervezett nemzeti, mobilitási projekt folytatására, melynek keretében 3 fiatal, romániai koreográfus előadását mutatják be olyan városokban, ahol nem jellemző a kortárs táncszínházi előadások jelenléte. A hónap folyamán a Craiovai Marin Sorescu Színházban játsszák a Pam param előadást, Nagybányán pedig a Pam param, A lecke és az Are we human or are we dancers? produkciókat mutatják be.

Szintén októberben kerül sor a Beyond Front@: Bridging Periphery Creative Europe nemzetközi project első programsorozatára is Sepsiszentgyörgyön. A résztvevők egy intenzív workshop sorozat keretében a kulturális menedzsment elméletének és gyakorlatának alapjaival ismerkedhetnek meg. A workshopok mentorai nemzetközileg elismert szakemberek: Szabó György, a Trafó Kortárs Művészetek Házának menedzsere, Mirna Zagar, a zágrábi Dance Week Festival művészeti igazgatója illetve Simona Deaconescu koreográfus, a Tangaj Collective alapítója és művészeti vezetője, valamint a BIDFF – Bucharest International Dance Film Festival alapítója.

Októberben egy alkalommal lesz látható a FIRE FLOW előadás: 10-én 21 órától a Főtéren.

A táncstúdióban a LIFT előadást (8-án) és a romeo@julia.com produkciót (14-én a Tamási Áron Színház miniévadának keretében, 15-én a D-butan-T Fesztiválon) tekintheti meg a közönség. Október 29-én a társulat az Are we human or are we dancers? előadással vesz részt a XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, Gyergyószentmiklóson.

Az M Studio sepsiszentgyörgyi előadásaira jegyek már kaphatók online a biletmaster.ro oldalon illetve személyesen a Központi Jegyirodában. A társulat szeretettel várja a résztvevőket az új évadban is.

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.