hu
 
Csütörtök, 2025. Június 19.

Elkezdődött a jelentkezés az új Helyi Roncsautó programra

2023.08.01

A kezdeményezés Sepsiszentgyörgyről indult, ahol az Értéket adunk roncsautódnak elnevezésű program keretében közel 1 200 régi gépkocsit adtak le

A környezetvédelmi minisztérium bejelentette, hogy az új Helyi Roncsautóprogram július 31-én, indult, a programra eredetileg augusztus 31-ig lehetett jelentkezni, a határidőt 2023 szeptember 29-ig meghosszabították. A program keretében a 15 évnél régebbi autók tulajdonosai leadhatják a járműveket, amelyekért cserébe 3000 lejt kapnak, és nem kötelesek új autót vásárolniuk.

Az egyetlen feltétel, hogy a pénz átvételét követő 3 évig a program kedvezményezettjei nem vásárolhatnak Euro 5-nél alacsonyabb szennyezési normájú autót, ebben az esetben vissza kell fizetniük a kapott összeget.

A környezetvédelmi minisztérium által indított Helyi Roncsautó program Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának, Értéket adunk roncsautódnak elnevezésű kezdeményezése alapján született. A program 2021-es elindítása óta 1 189 régi gépkocsi leadási kérését hagyták jóvá, ami ugyanennyi felszabadult parkolóhelyet jelent a városban. 

Néhány érdekes adat az Értéket adunk roncsautódnak elnevezésű programról:

  • A legrégebbi leadott gépkocsit 50 évvel ezelőtt, 1972-ben gyártották.
  • A legújabb leadott gépkocsit 2010-ben gyártották.
  • A leadott kérések között 12 gépkocsi szerepelt, amelyeket a ‘70-es években gyártottak, 52-öt a ‘80-as években, 409-et a ‘90-es években és 698-at 2000-es években gyártottak.    

Sepsiszentgyörgyön jelenleg 22 481 gépkocsi van bejegyezve, közel kétszer annyi mint ezelőtt 20 évvel. Az autók számának növekedése azonban, az Értéket adunk roncsautódnak elnevezésű programnak is köszönhetően az utóbbi 2-3 évben lelassult.

A program keretében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 1.200.000 lej értékben igényelt vissza nem térítendő támogatást 500 leadandó régi járműre. A Helyi Tanács már megszavazta a fennmaradó 300.000 lej elkülönítését a költségvetésből, ami egy 20%-os önrészt jelent. Országszerte már több mint 500 önkormányzat csatlakozott a programhoz. 

Az új programra a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján lehet jelentkezni

Mindazoknak, akik részt vennének az új Helyi Roncsautóprogramban, először regisztrálniuk kell az Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján, követve az alábbiakban felsorolt lépéseket. A sikeresen pályázók listáját közzéteszik Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának honlapján, ezt követően kell majd leadni a hivatal ügyfélfogadó irodájába a szükséges dokumentumokat. A sikeresen pályázókat személyesen (telefonon vagy e-mailben) is értesítik. 

  1. A felhasználói fiókokat a regisztráció előtt kell létrehozni. Ha egy fiókot már létrehoztak, az csak abban az esetben érvényes, amennyiben azt egy magánszemélyeknek szóló programban használták (pl. a Zöld ház 2023 programban). Ha az e-mail címet jogi személyként használták egy pályázat benyújtása esetén, akkor az már nem használható. Egy létrehozott fiókon keresztül csak egy személy, egy személyi számmal (CNP) jelentkezhet.
  2. Egy személy csak egy alkalommal iratkozhat fel a felületre.
  3. A pályázó lakcímének oda kell szólnia, ahol a leadandó járművet nyilvántartják. 
  4. A természetes személyeket csak abban az esetében regisztrálják a felületre, amennyiben lakóhelyül szolgáló település önkormányzata szerepel az AFM rendszerében.

A jelentkezők a következő linken, a zöld négyzetre kattintva hozhatják létre fiókjukat: https://afm.ro/casare_auto_uzate.php.

A kérelmező akkor jogosult gépjármű után járó támogatásra, ha az megfelel az alábbi feltételeknek:

  1. a) szerepel a sepsiszentgyörgyi Közpénzügyi Igazgatóság adónyilvántartásában;
  2. b) a programra való jelentkezés időpontjában a jármű legalább 15 éves, vagy annál idősebb; 
  3. c) Euro 3-as vagy alacsonyabb szennyezési normával rendelkezik;
  4. d) rendelkezik az alapvető alkatrészekkel (motor, sebességváltó, futómű, karosszéria, alváz, valamint a jármű funkcióit irányító elektronikus berendezések és katalizátorok, amennyiben a gyártáskor ezek rendelkezésre álltak);

A programra jelentkező személynek a következő feltételeknek kell megfelelnie:

  1. a kérelmező állandó sepsiszentgyörgyi lakcímmel vagy székhellyel kell rendelkezzen;
  2. 15 éves vagy annál idősebb, Euro 3 vagy annál alacsonyabb szennyezési normájú használt jármű tulajdonosa;
  3. a gépkocsi legalább 5 éve a kérelmező nevén kell szerepeljen;
  4. nincs adó-, bírság- és járulékfizetési hátraléka sem a helyi, sem az állami kasszába;
  5. nincs érvényben jogerős ítélet környezetvédelmi bűncselekmények miatt; nem használja ugyanazt a gépkocsit más programokból származó támogatás megszerzésére;
  6. Az iratokat a polgármesteri hivatalban kell leadni jóváhagyott kérések listájának közzétételétől számított 30 napon belül. Az iratoknak a következőket kell tartalmazniuk: kérés típusnyomtatvány, személyi igazolvány, gépjármű tulajdonjogának igazolása (a jármű forgalmi engedélye és törzskönyve), használati megosztási szerződés, vagy öröklési szerződés (ha esedékes), az adóhivatal (ANAF) által kibocsátott adóigazolás, bankszámla kivonat - amelyen megjelenik az IBAN-kód.

A programban való részvételhez szükséges eljárás ITT található.

Hatalmas sikert aratott a SepsiRUN
2025.06.18

Sepsiszentgyörgy immár hivatalosan is felkerült Románia futóversenytérképére, hiszen az elmúlt hétvégén óriási sikerrel zárult a város első futófesztiválja, a SepsiRUN. A kétnapos sporteseményen június 13-án és 14-én közel ezren álltak rajthoz, a legkisebbektől egészen a legidősebbekig, köztük 100 olyan futó, akik életükben először versenyeztek.

Kezdetét vette a ComON Sepsi hetedik kiadása – újra pályázhatnak a város fiatal kezdeményezői
2025.06.17

Elstartolt a Com’ON Sepsi hetedik kiadása, Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja, amely ismét teret ad a fiatalok kreatív ötleteinek és közösségi kezdeményezéseinek. A 14–35 év közötti fiatalokból álló informális csoportok július 10-ig jelentkezhetnek saját ötleteikkel, amelyeket Sepsiszentgyörgy területén kívánnak megvalósítani.

Múzeumok Éjszakája az Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben
2025.06.16

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben 2025. június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton, hiszen ajtajaink, műhelyeink nem csupán a megszokott nyitvatartási rend szerint lesznek nyitva, hanem azon túl is.

Útlezárások és forgalomkorlátozások a Mozgás Éjszakáján és a SepsiRun rendezvényein Sepsiszentgyörgyön
2025.06.12

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy június 13-án, pénteken és június 14-én szombaton a Sepsiszentgyörgyön megszervezésre kerülő Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál eseményei miatt útlezárásokra kerül sor a város különböző részein. 

Széles utat: motoros gyakorlati napok és közösségi esemény!
2025.06.06

A sepsiszentgyörgyi Motorious Tramps R.C. háromnapos motoros vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági képzésprogramot szervez 2025. június 13–15. között a Sepsi Duna Aréna parkolójában.