hu
 
Hétfő, 2026. Szeptember 21.

Díjmentesen vehetnek részt a diákok és tanárok a MindFormersen, elindult a regisztráció

2025.08.06

Augusztus 28–30. között Sepsiszentgyörgyön, a volt dohánygyár területén rendezik meg az első MindFormers eseményt,  egy jövőkutatásra, technológiára és társadalmi kérdésekre épülő tudásfórumot, amely különösen a fiatalokat, diákokat és pedagógusokat célozza meg. A szervezők bejelentették: elindult a regisztráció, a részvételhez szükséges adatlap már elérhető a rendezvény hivatalos weboldalán, a www.mindformers.ro címen.

A fesztivál kiemelt célja, hogy a legfrissebb, legizgalmasabb jövőtémákat olyan módon dolgozza fel, amely a fiatalok számára nemcsak érthető, de élvezetes is. A szervezők a költségvetés összeállításakor kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a diákok és pedagógusok számára díjmentes belépést biztosítsanak.

A MindFormers költségvetését a helyi önkormányzati forrásokon túl támogatói jegyek vásárlása és pályázati források is kiegészítik, lehetővé téve, hogy az iskolás diákok és tanárok díjmentesen vehessenek részt a rendezvényen.

A szervezők szerint a program összeállításánál azokat a kérdéseket vették alapul, amelyeket maguk a diákok fogalmaztak meg: olyan témákról lesz szó, amelyekkel az iskolákban ritkábban találkoznak, de amelyek meghatározhatják a jövőjüket: mesterséges intelligencia, pszichológia, digitális tudatosság, űrkutatás, tudományos témák, influenszerkultúra, technológia és sok más.

A MindFormers koncepciója szerint nemcsak előadások, hanem interaktív workshopok és élményalapú tanulási lehetőségek, valamint este koncertekkel várják a résztvevőket. A fesztivál üzenete: „A jövő nem csak történik, a jövőt mi formáljuk!”

Azok számára, akik mélyebben bekapcsolódnának a háromnapos élménybe, a szervezők különböző jegytípusokat kínálnak:

VISIONER Klubkártya – 100 RON
Háromnapos bérlet, amely: teljes körű belépést biztosít a fesztivál helyszínére reggeltől estig. Automatikus tagságot nyújt a FORMERS klubban, így a jövőbeli események kedvezményesen vagy ingyenesen látogathatók.

OBSERVER Klubkártya – egyetemistáknak
Kifejezetten egyetemi hallgatók számára elérhető kedvezményes, féláras jegytípus:

  • egyéni Observer bérlet – 50 RON (három napra)
  • csoportos Observer bérlet – 30 RON/fő (minimum 4 fős egyetemi vagy pedagóguscsoport esetén).

DAY PASS – Napijegyek
Azok számára, akik csak egy napra csatlakoznának:

  • Curious Day Pass – 50 RON: egész napos belépés egy kiválasztott napon (8:00–23:00)
  • Lumen Day Pass – 25 RON: délelőtti belépés (8:00–16:00)
  • Nocturn Day Pass – 35 RON: esti programokra érvényes belépő (16:00–23:00).

A MindFormers nem klasszikus rendezvény, hanem egy jövőalapú gondolkodásformáló tér: platform, ahol a fiatalok kérdezhetnek, vitázhatnak, tanulhatnak és inspirálódhatnak. A szervezők célja, hogy a tudás ne kiváltság, hanem élmény legyen, és elérhető mindenki számára. A MindFormers több mint egy esemény: egy új közösség alapköve, amely a jövőformáló, nyitott és kezdeményező fiatalokat kapcsolja össze.

További információ, regisztráció és jegyvásárlás: www.mindformers.ro.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.

Pár nap és kezdődik a MindFormers
2026.09.07

A délelőttök elsősorban diákoké, a délutáni programokra viszont minden korosztályt tárt kapukkal vár az egykori Cigarettagyár