hu
 
Péntek, 2026. November 06.

6 autót szállítottak el

2023.10.13

Október első hetében újra elhagyott autókat szállítottak el Sepsiszentgyörgy területéről: a járművek akkor tekinthetők elszállíthatónak, ha látható módon nem mozdították meg őket hosszú ideje, nem rendelkeznek érvényes műszaki vizsgával (ITP) és a rendőrség felszólítása ellenére sem szállítják el a közterületről őket.

A hét leforgása alatt összesen 6 járművet emeltek fel és szállítottak a Városi Kertészethez – a tulajdonosok még jelentkezhetnek, ha vissza akarják kapni a kocsikat, ellenkező esetben viszont ócskavasként értékesíti ezeket a város.

Hadnagy István, a Helyi Rendőrség vezetője elmondta: „kollégáink arra lettek figyelmesek, hogy az utóbbi 2-3 hónapban megnőtt a közterületen parkoló, láthatóan elhagyott autók száma. Ameddig Sepsiszentgyörgyön működött a városi roncsprogram, szépen tünedeztek el az autók, azonban, amióta a programot országosan koordinálják, ez változott, nehezebben férnek hozzá az emberek. Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a pár éve behozott, külföldi, láthatóan rossz állapotú autók jutottak olyan stádiumba, hogy ahhoz, hogy a minimális működési követelményeket teljesítsék, a jármű értékét jócskán meghaladó összeget kellene költeni rájuk. Az okok viszont lényegében nem is számítanak, tekintettel arra, hogy a lakónegyedekben minden parkolóhely aranyat ér, igyekszünk mihamarabb összeszedni ezeket a járműveket.”

Az elhagyott autókat a 0739886992 Whatsapp számon, illetve a 0800800767 zöld számon is lehet jelenteni. Az elszállított autókat 10 napig igényelhetik vissza a tulajdonosaik, nekik az elszállítás díját, illetve minden eltelt nap után 100 lej tárolási díjat kell fizetniük.

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség további 10 autó szélvédőjén helyezett el felszólítást, a tulajdonosoknak 10 munkanap áll a rendelkezésre, hogy elszállítsák a közterületről a járműveket, ellenkező esetben a rendőrség teszi ezt meg. Többen próbálkoztak azzal, hogy az autókat más helyen parkolták le, szintén közterületen: ilyen helyzetben azonban a 10 nap elteltével továbbra is elvitetheti a rendőrség az elhagyott járművet.

Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
Sajtóiroda

 

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.