hu
 
Péntek, 2026. November 06.

3. SepsiBook: teltház, értő közönséggel

2024.05.29

A vártnál is nagyobb érdeklődés övezte a 3. SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A négynapos rendezvényre közel 11 ezren látogattak ki, a résztvevők 80 programpontból és közel 50 kiadó könyvkínálatából válogathattak.

„Nagy öröm számunkra, hogy ilyen sokan eljöttek a SepsiBookra, visszaigazolva azt, hogy szükség és igény van a könyvekre, az írott kultúrára. Visszajelzéseink szerint nemcsak sepsiszentgyörgyiek vettek részt, hanem Székelyföld minden szegletéből érkeztek, valamint a barcasági magyarok is szép számban jelen voltak. Jöttek gyermekes családok, idősebbek és fiatalok egyaránt, ami azért fontos, mert ez azt is jelenti, hogy minden korosztályt sikerült megszólítani. Számítottunk növekedésre a látogatottságot illetően, de minket is kellemes meglepetésként ért, hogy ekkorát ugrott a résztvevők száma, hiszen a tavalyhoz képest majdnem 45 százalékkal többen vettek részt” – osztotta meg Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, a SepsiBook programigazgatója.  

„Igyekeztünk minél jobban bevonni a gyermekeket, kamaszokat a SepsiBookba, 20 osztálynak tartottunk előzetesen a könyvtárban ráhangoló tevékenységet, majd a rendezvény első két napján több mint 1500 diák vett részt a programokon, akik nagyrészt busszal érkeztek a helyszínre – ezúton is köszönjük a Multitrans támogatását ehhez. Több osztály döntött úgy, hogy használják az új bicikliutat,  sokan jöttek gyalogosan és rollerrel is. Hálásak vagyunk a pedagógusoknak, hogy idén is elhozták tanítványaikat a rendezvényre. Külön örülünk annak, hogy délutánonként és hétvégén a gyermekes családok is szép számban kijöttek, és hosszabb időt tartózkodtak az eseményen. Az a tapasztalatunk, hogy azok az iskolások, akiket szervezetten vittünk a SepsiBookra, hétvégén kijöttek a családdal is, ami megerősíti, hogy lehet érzékenyíteni a fiatalokat a könyvek, az olvasás iránt, kíváncsivá válnak, visszajönnek” – mondta el ennek kapcsán Hollanda Andrea, a könyvtár olvasószolgálatának vezetője, a SepsiBook gyermek- és ifjúsági programjainak a felelőse. Nemcsak Sepsiszentgyörgyről, hanem a megye több településéről –  Kézdivásárhely, Árkos, Illyefalva, Bölön, Bodzaforduló, Szitabodza, Zágonbárkány –, valamint Brassó megyéből is hoztak pedagógusok szervezett diákcsoportokat.

„Már az első nap telt házzal működött a SepsiBook, a nyitónapon 3040 karkötő fogyott el, a legtöbben szombaton voltak, amikor 3125 látogatót regisztráltunk az egyébként ingyenes rendezvényen. 37 standon lehetett könyvet vásárolni, 8 magyarországi kiadó képviseltette magát, voltak román és angol nyelvű könyveket kínáló standok is, visszajelzéseink szerint a kiadók is elégedettek voltak” – számolt be Gombos Zoltán, az esemény koordinátora. Érdekességként osztotta meg: a fesztivál egyik támogatója, a Re|selecto jóvoltából közel fél tonna, azaz 433 kg alma fogyott el, amelyet ingyenesen biztosítottak a résztvevők számára. Szombaton több mint 90-en csatlakoztak a Fitness Tribe közösséggel együtt meghirdetett élményfutáshoz. Négy intézmény és egy civil szervezet összefogásával jöhetett létre a SepsiBook, a szervezők munkáját 38 önkéntes középiskolás diák segítette. „Nyilván a számok fontosak, de mégis azon van a hangsúly, hogy könyves élményekben gazdag SepsiBookot zártunk” – összegezték a szervezők.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, Bod Péter Megyei Könyvtár, Kónya Ádám Művelődési Ház, Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület. Az eseményt az Országos Kulturális Alap Igazgatósága (AFCN) és az Aqua Carpatica is támogattaa.

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.