hu
 
Csütörtök, 2025. Október 23.

3. Eva FilmMakers Fest

2023.09.19

Szeptember 22-28. között kerül megrendezésre Sepsiszentgyörgyön az Eva FilmMakers Fest harmadik kiadása, Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja.

A 2021 őszén indított Eva FilmMakers Fest abból a vágyból indult, hogy egyensúlyt teremtsen a férfi és női tehetségek között a filmművészetben - egy olyan művészeti ágban, ahol a nőkhöz inkább a színészi, mint a rendezői tevékenység társul -, és a sepsiszentgyörgyi közönség elé tárja Románia, Magyarország és Irán női filmeseinek rendezésében készült filmeket. Az idei kiadást a múlt és a jelen ötvözése jellemzi, új filmeket vetítenek a korszakalkotó filmek mellett.

A rendezvény hivatalos megnyitójára szeptember 22-én, pénteken 17,30 órakor kerül sor az Andrei Mureșanu Színházban. A fesztivál első filmjét ugyanezen az estén 18.00 órakor láthatják az érdeklődők, amikor Oláh Kata rendezésében az Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes című filmet vetítik.

A fesztivál ideje alatt a következő, kizárólag női rendezők filmjeit vetítik különböző helyszíneken: Csángók  és Anyám és más futóbolondok a családból, r. Fekete Ibolya; Digitális nomádom, r. Oláh Kata; Örökbefogadás, r. Mészáros Márta; A maga természete szerint és szabadon, r. Szebeni Zsuzsa, Ugron Zsolna, Bertha Lívia; A hetedik szoba, r. Mészáros Márta; Memento Mori - A Váci legenda, r. Kiss Stefán Mónika; Veszélyes lehet a fagyi, r. Szilágyi Fanni.

A programban szerepel a Crai nou (Új király) című film is, Alina Grigore rendezésében, amelyet első alkalommal láthat a sepsiszentgyörgyi közönség. A film számos hazai és nemzetközi díjat nyert, a filmkritikusok és a közönség egyaránt nagyra értékelte.

A korábbi kiadásokhoz hasonlóan egy sor kapcsolódó eseményt is terveznek, például közönségtalálkozókat a filmrendezőnőkkel, Vincze Teréz filmesztéta moderálásával, valamint a filmes stábok más szakembereivel és művészeivel.

Különleges helyet foglal el ezek között az események között Irina Margareta Nistor, aki a romániai női filmkészítés rövid történetét mutatja be a fesztiválon vetített három film: Mircea George Cornea Patima (szenvedély), Malvina Ursianu Serata (Estély) és Ada Pistiner Stop frame at the table című alkotásai alapján.

Mariam Hamdy, az egyiptomi ASWAN Nemzetközi Női Filmfesztivál szervezője első alkalommal lesz jelen Romániában, és egy tematikus mesterkurzust koordinál, amelynek témája: tapasztalatok megosztása a nőkkel és nők számára szervezett filmfesztiválok szervezése terén.

A fesztivál másik premierje Dornaz Hajiha Like fish on the moon (Mint hal a Holdon) című filmjének vetítése. A 2023-as TIFF nagy nyertese, a filmet először vetítik Sepsiszentgyörgyön. A film vetítését egy online közönségtalálkozó követi a rendezővel.

A nők alkotói zsenialitását a művészetekben két másik különleges rendezvénnyel is ünneplik a fesztivál ideje alatt. Szeptember 26-án, kedden Ballun Viktória, Kovács Csonga Anikó és Kún Fruzsina képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás az árkosi Művelődési Központban. Ugyanezen az estén az Andrea Gavriliu rendezte Privitor (A néző) című előadást mutatják be az Andrei Mureșanu Színházban.

Bár a projekt finanszírozása idén jóval kevesebb, az Eva FilmMakers Fest szervezői folytatják a vetítéseket Kovászna megye városaiban: Bodzafordulón, Szitabodzán, Kovásznán és Kézdivásárhelyen.

A fesztivál szeptember 28-án, csütörtökön a DriveIn Mozi-val, a Cinema Arta/TAM székház melletti parkolóban tartott autósmozis vetítéssel zárul. A film címét a fesztivál alatt fogják nyilvánosságra hozni.

Az Eva FilmMakers Festet a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Művész Mozi, valamint a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház szervezi. A projekt idén is részesül a Kovászna Megyei Tanács anyagi támogatásában.

A szabad helyek függvényében a fesztivál összes filmjére és a kapcsolódó rendezvényekre a belépőjegyek kedvezményes áron lesznek kaphatók. A program részletei az Eva FilmMakers Fest facebook oldalán érhetőek el.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2025.10.21

Csütörtökön 12:30-tól kerül sor a koszorúk elhelyezésére Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának homlokzatán található Gloria Victis táblánál, majd 13:00 órakor a Szalay Attila 1956-os mártír Csíki utcai emléktáblájánál. Az ’56-os emlékparkban 19 órától megemlékezést tartanak, ezt követően 20:00 órától fáklyás felvonulás indul az Erzsébet parkba, a kommunizmus áldozatai emlékére felállított kopjafához.

Indul a szavazás a 2025-ös Best of Sepsi döntőseire – szavazz Sepsiszentgyörgy hétköznapi hőseire
2025.10.17

2025. október 20. és november 2. között a város lakói leadhatják voksaikat a program kilenc kategóriájának döntőseire, akik közül majd egy-egy személy kapja meg az elismerő díjat. 

Kezdődik a fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2025.10.16

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Fokozatosan helyezik üzembe az új közlekedési jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön
2025.10.15

A projekt célja a városi közlekedés folyamatosságának javítása és a közlekedésbiztonság növelése szakemberek által kidolgozott terv alapján.

Albu István nyerte meg a Tamási Áron Színház menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsgát
2025.10.10

Az eredmény október 15-én lesz végleges az óvási időszak lejárta  után.