hu
 
Kedd, 2026. Október 13.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templom udvarán

2025.08.18

Augusztus 20-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templom udvarán a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

Az ünnepi műsor a Szent István-indulóval kezdődik, a Rétyi Kováts András Ifjúsági és Koncert Fúvószenekar előadásában, Maksai József vezénylésével. Ezt követően a jelenlévőket Miklós Zoltán parlamenti képviselő köszönti ünnepi beszédében.

Az ünnepi program további részeként szintén a Rétyi Kováts András Ifjúsági és Koncert Fúvószenekar részleteket ad elő az István, a király rockoperából, majd Kós Károly Az országépítő című regényéből Páll Fanni, a Székely Mikó Kollégium XII. osztályos diákja, olvas fel részleteket. Felkészítő tanár: Dobra Judit.

Az esemény ökumenikus szellemiségben zajlik: imát mond Dénes Előd református esperes. A nemzeti ünnep a koszorúk elhelyezésével és a magyar, illetve székely himnusz eléneklésével folytatódik.

A hagyomány jegyében augusztus 20-a az új kenyér megszentelésének napja is. Az ünnepségen Ilyés Zsolt plébános megáldja az új kenyeret, amelyből a jelenlévők hazavihetnek egy darabot. A rendezvényt a rétyi fúvószenekar zárja.

Szervezők: Szent József Plébánia és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 18 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.

Új kerékpársávokkal és összeköttetésekkel bővül a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat: figyeljünk az új zöld burkolati jelekre a forgalomban!
2026.09.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését és korszerűsítését.

Érvénybe lép az új közterületi parkolási szabályzat Sepsiszentgyörgyön
2026.09.29

Az új jelzőtáblák kihelyezése hosszabb időt vesz igénybe, ezért az új díjszabás október közepe után lesz érvényes 

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.