hu
 

Magos Együttes koncert – Magyar Kultúra Napja

2023.01.20 19:00 - 21:00

A Magyar Kultúra Napja alkalmából kétnapos programsorozattal indul a 2023-as év kulturális rendezvényeinek kínálata Sepsiszentgyörgyön. A Kónya Ádám Művelődési Ház, valamint Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében létrejövő események sorát január 20-án a Magos Együttes népi zenekar koncertje nyitja meg a Tamási Áron Színház nagytermében, 19:00 órai kezdettel.

A Magos Együttes hagyományos népzenét játszó zenei formáció 2008. március végén alakult, jelenlegi felállásuk 2017. nyarán jött létre. Előadásukban elsősorban Erdély (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) és Kis-Magyarország (Szatmár, Dunántúl) területeinek dallamai csendülnek fel. Táncegyüttesek kísérete mellett rendszeresen koncerteznek és tartanak táncházakat Magyarországon és számos külföldi országban egyaránt. A jobbágytelki Marosszéki Népzene- és Néptánctábor állandó zenészei évek óta. 2011-ben a FolkBEATS – autentikus népzenei és világzenei tehetségkutató verseny győztesei lettek, ennek köszönhetően 2012-ben 5 hetes, 26 koncertes észak-amerikai turnén vettek részt. 2014-ben a Fölszállott a Páva tehetségkutató elődöntőseiként a közszolgálati televízió adásaiban is szerepeltek. A Hagyományok Háza által 2018-ban életre hívott új népi előadó-művészeti minősítőn bemutatott „Magosan…” című alkotásuk Nagy Páva minősítést érdemelt ki. Az együttes tagjai a hitelesen megszólaltatott népzenei kultúra tolmácsolása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a gyűjtő munkára is: zenéjükben megfigyelhető az egyes tájegységek adatközlőinek hatása. 

A sepsiszentgyörgyi koncertjükön Dumitru Toderic, felsőrépai adatközlő működik közre. Az együttes tagjai: Enyedi Ágnes, Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima Díjas – ének, Soós Csaba, Népművészet Ifjú Mestere – hegedű, Kovács Márton, Junior Prima Díjas – hegedű, Salamon Soma, Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima Díjas- harmonika, furulyák, Enyedi Tamás – cimbalom, Éri Márton – brácsák, Prihoda István – nagybőgő, cselló. 

A koncertre jegyeket teljes áron 20, illetve kedvezményesen 10 lej értékben a Városi Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér, 1. szám), valamint 20 lej értékben az www.eventim.ro oldalon lehet vásárolni.

Koncert után táncház

A koncertet követően a népi muzsika és a táncházak kedvelői hajnalig tartó táncos mulatságon vehetnek részt a Tamási Áron Színház előcsarnokában. A táncház a Háromszék Táncegyüttessel valamint a Lajtha László Alapítvánnyal partnerségben valósul meg, a belépés díjtalan.

Időpont: Január 20., 19:00

Helyszín: Tamási Áron Színház nagyterme

Jegyárak: 20 és 10 lej

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala