hu
 
Csütörtök, 2024. Március 28.

Hangverseny

2021.05.28 19:00 - 20:00

A Kónya Ádám Művelődési Ház hangversenyt szervez május 28-án, 19 órától  a Tamási Áron Színház nagytermében. A májusi hangverseny alkalmából a Nagyváradi Állami Filharmónia műsora örvendezteti meg a közönséget koncertjével, melynek karmestere Andrea Barizza. Az előadók repertoárjában ez alkalommal Jean Sibelius és Johannes Brahms művei szerepelnek.

Andrea Barizzát (született 1987-ben) olaszországi szülővárosából (La Spezia) már egyetemi évei alatt Drezdába vezette szakmai érdeklődése-érlelődése, ahol az elmúlt években az ottani filharmonikusok karmesterének, Michael Sanderlingnek lett asszisztense, emellett pedig nemrégiben a Dresdner Bläserphilharmonie (filharmonikus fúvósegyüttes) dirigense is. Barizza 2018 óta több alkalommal is vezényelt már Nagyváradon, s amint korábban itt alkalmazott repertoárjából is kiderül, az a fajta ritka erényű fiatal zenekarvezető, aki jól megérti a helyi váradi szimfonikus és akusztikai körülményeket, és nem túlzó zenei léptékekkel kardoskodik, hanem példának okáért bécsi klasszikus repertoárral tud igazán nagyot varázsolni.

Artur Kaganovskiy, hegedűművész és karmester, 1986-ban született Moszkvában.  Három éves korában kezdett el hegedülni, majd a nagy hírnévnek örvendő Isaac Stern hegedűművész tanácsára és segítségével az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait. Egyetemi és mesteri diplomáját a The Juilliard Schoolban, Masao Kawasaki és Lewis Kaplan hegedűtanárok osztályában szerezte. 

Magáénak tudhatja a Waldo de Mayo Nemzetközi Hegedűverseny első helyét, a Fritz Kreisler Hegedűverseny, a H. Gilbert és a Joseph Fuchs versenyek különdíjait. A Carnegie Hall-ban debütált 2007-ben a Metropolitan Opera és a New York Philharmonic tagjaival. Azóta Észak- és Dél Amerika, Ázsia, Európa és Oroszország legnevesebb koncert termeinek népszerű és ünnepelt szólistája. A hegedűművész fellépett már a sepsiszentgyörgyi közönség előtt is a 2019/2020-as Hangversenyévad keretein belül.

Az idei hangversenyévad harmadik koncertjére a zenekar a romantikus zene korszakának jegyében állította össze műsorát. Elsőként Jean Sibelius Finnországból származó svéd zeneszerző d-moll hegedűversenye szólal meg. Sibelius életművének középpontjában a finn nemzeti zenekari muzsika megteremtése állt. Ismerte kora európai folklorista mozgalmait, többek között Bartók és Kodály munkásságát, de ő nem az autentikus népdal, népzene gyűjtését és feldolgozását tekintette elsődlegesnek, hanem a nemzeti irodalom, népköltészet zenei feldolgozását. A zeneszerző a késői romantikus korszak és a korai modern zene korszakában alkotott.

A hangverseny Johannes Brahms III. F-dúr szimfóniájával folytatódik. Brahms a késői német romantika képviselője, a bécsi klasszikusok formai hagyományainak folytatója. Bár a zeneszerző tudatosan fordult szembe a romantikus zenei irányzatta, művészete költőiségének alapvonásaiban éppúgy vérbelien romantikus, mint Liszté vagy Wagneré, romantikus mondanivalóját azonban klasszikus és kiegyensúlyozott formaművészetével fejezte ki.

A hangversenyre jegyeket is lehet vásárolni, a teljes árú jegy 30 lejbe, a kedvezményes pedig 15 lejbe kerül. Az előadásra érvényesek a 2020/2021-es Hangversenyévadra váltott bérletek, valamint jegyek a Kulturális Szervezőirodában és az eventim.ro honlapon is kaphatóak. A bérlettel rendelkező nézőknek az előadás előtti napokon helyjegyet kell váltaniuk a Városi Jegyirodában.

A Városi Jegyiroda hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között, pénteken 9 és 13 óra között tart nyitva (cím: Szabadság tér 1., Sepsiszentgyörgy, telefonszám: 0267-312104).

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala