hu
 
Péntek, 2024. Március 29.

Újra lehet jelentkezni a Szent György Ösztöndíjra

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 2010 óta minden évben meghirdeti a Szent György Ösztöndíjat azoknak a helyi, végzős diákoknak, akik líceumi éveik során kimagasló tanulmányi eredményeket értek el.

A 3 000 lejes kiválósági díjjal az önkormányzat továbbra is ösztönözni szeretné a város XII. osztályos diákjait, hogy érdemes tanulni, fejlődni, időt és energiát fektetni a tanulmányokba.

A pályázatokat 2021. december 3-ig a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában kell leadni (1918. december 1. utca, 2. szám). A leadott pályázatokat szakbizottság bírálja el, a legkiválóbb tanulóknak járó díjakat pedig az év végi ünnepi tanácsülés keretében adják át.

A sepsiszentgyörgyi szakközépiskolák igazgatóival folytatott konzultációt követően, a szakosztályok népszerűsítése érdekében az önkormányzat módosította a szabályzatot. Ennek alapján figyelembe veszik az első három középiskolai tanévben (9., 10. és 11. osztály) elért jegyek átlagának összegét. A szakközépiskolák esetében ez az átlag a 9., 10. és 11. évfolyamok éves moduljainak átlagösszegéből tevődik össze.

Az önkormányzat tavaly módosította a kiválósági ösztöndíjak odaítéléséről szóló szabályzatot, ennek értelmében a jelentkezők számától függetlenül minden olyan pályázó részesülhet az ösztöndíjban, aki a leadott iratcsomó értékelése során legalább 100 pontot ér el. A 2021/373-as számú tanácshatározat IDE kattintva érhető el.

A pályázati iratcsomó pontos tartalma, a pontozási rendszer, valamint a pályázási ütemterv az ITT található szabályzatban olvasható. 

Bővebb felvilágosítást a 0267 311 243-as telefonszámon vagy a zoltan.vnagy@sepsi.ro e-mail címen kérhetnek az érdeklődők.