hu
 
Csütörtök, 2024. Március 28.

Pályázati kisokos - A Gyere haza program kritériumrendszere

gyere haza

PÁLYÁZATI KISOKOS

A Gyere haza program kritériumrendszere

2009-ben döntött úgy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, hogy a városból elszármazott, elsősorban fiatal értelmiségiek számára olyan programot dolgoz ki, amely a hazatelepedésre ösztönzi őket.

Azok pályázhatnak, akik az iratcsomó benyújtásáig még nem töltötték be a 35. életévüket, a kérvényező egyénileg, saját nevére kell kérje a lakhatási igénylést. Az igénylő személynek, illetve feleségének az iratcsomó benyújtásáig és annak elbírálása alatt nem szabad rendelkeznie semmilyen lakással vagy telekkel sem Sepsiszentgyörgyön, sem pedig más településen.

A hazaköltözni szándékozó igénylőknek ugyanakkor kell kérniük egy igazolást a lakosság-nyilvántartó hivataltól, hogy melyik időszakban laktak a városban, illetve kell csatolniuk egy saját felelősségre kitöltött nyilatkozatot is, amelyben vállalják, hogy haza fognak költözni Sepsiszentgyörgyre.

Letölthető dokumentumok

Jogi háttér

Háztervek