hu
 
Vasárnap, 2025. Május 11.

Több mint 2 400 gyermekrajz elevenedik meg a színház homlokzatán Sepsiszentgyörgyön

2023.12.18

Elbírálták a fényfestésre beérkezett rajzokat, elérhető a december 20. és 22. közötti vetítések programja

Több mint 2 400 gyermekrajz készült Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülete (Visit Covasna) és a Kónya Ádám Művelődési Ház által harmadik alkalommal megrendezett Fényfestés a Tamási Áron Színház homlokzatán kezdeményezése részeként.

Pontosan 2 423 rajz érkezett a polgármesteri hivatalhoz, amelyeket a város óvodásai és iskolásai készítettek a karácsonyi ünnepkörre. Az összes rajzot a Tamási Áron Színház homlokzatára vetítik ki december 20-tól 22-ig naponta 18 és 21 óra között.

A rajzokat egy szakmai zsűri értékelte, a nyerteseket kategóriánként életkor szerint választották ki, ugyanakkor különdíjasokat is kijelöltek.
A díjak átadására december 22-én 18 órától kerül sor a főtéri kőszínpadon, ez idő alatt a nyertes rajzok ki lesznek vetítve.

Akik igényt tartanak a rajzaikra, ezeket december 29-ig vehetik el munkanapokon személyesen a Városimázs Irodából 8 és 16 óra között.

Az önkormányzat gratulál minden rajzoló iskolásnak és óvodásnak, és szeretettel várja az óvodai csoportokat, osztályközösségeket, pedagógusokat, intézményvezetőket és az egész családot a vetítésre, amikor a gyermekrajzok életre keltik a színház homlokzatát.

A díjazottak névsora és a vetítések programja alább tekinthető meg.

A „Fényfestés a Tamási Áron Színház homlokzatán” című kezdeményezés díjazottjai kategóriák szerint:

Kis- és középcsoport

  • Bíró Emma, Hófehérke Napköziotthonos Óvoda
  • Fäil Nóra, Csipike Napköziotthonos Óvoda
  • Fazakas Zsófia, Csipike Napköziotthonos Óvoda

Nagycsoport

  • Löfi Luca, Csipike Napköziotthonos Óvoda
  • Gothárd Mirjam-Veronika, Mánya Béla Óvoda, Kilyén
  • Portik Boglárka, Árvácska Napköziotthonos Óvoda

0-II. osztály

  • Imreh-Bartha Bence, I. C., Mikes Kelemen Elméleti Líceum
  • Márton Vivien, I. C., Váradi József Általános Iskola
  • Erőss Janka Fruzsina, I. C., Váradi József Általános Iskola

III-IV. osztály

  • János Kriszta, Csilip Csenge, IV. C., Mikes Kelemen Elméleti Líceum
  • Ábrahám Borbála, III. B., Váradi József Általános Iskola
  • Demeter Andi, III. A., Váradi József Általános Iskola

V-VI. osztály

  • Gajai Petra, VI. B., Székely Mikó Kollégium
  • Ungvári Anna Krisztina, V. D., Váradi József Általános Iskola
  • Szász Anna Ágnes, VI. A., Református Kollégium

VII-VIII. osztály

  • Ferencz Anna-Mária, VIII. C., Plugor Sándor Művészeti Líceum
  • Vișoiu Denisa-Ioana, VIII. A., Plugor Sándor Művészeti Líceum
  • Jakab Hunor, VIII. C., Plugor Sándor Művészeti Líceum

IX-X. osztály

  • Kovács Melánia-Ágota, IX. B., Református Kollégium
  • Prezsmer Orsolya, IX. B., Plugor Sándor Művészeti Líceum
  • Téglás Kriszta-Beáta, IX. B., Plugor Sándor Művészeti Líceum

XI-XII. osztály

  • Pászka Orsolya-Mercédesz, Veres Beáta-Hanna, XII. B., Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum
  • Bedő Anna, XI. B., Plugor Sándor Művészeti Líceum
  • Zoltán Nagy Ajna Beatrix, XI. B., Plugor Sándor Művészeti Líceum

Különdíjban részesültek

  • Ágaston Fanni Borostyán, Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda
  • Héjja Borka, Gulliver Napköziotthonos Óvoda
  • Bedő Ingrid, 0. A., Váradi József Általános Iskola
  • Kovács Loránd, I. A., Mikes Kelemen Elméleti Líceum
  • Csősz Csanád, IV. C., Nicolae Colan Általános Iskola
  • Bajkó Dorottya, V. D., Váradi József Általános Iskola
  • Erdei Eszter Gyopár, VI. C., Nicolae Colan Általános Iskola
  • Nagy Fanni, VII. C., Váradi József Általános Iskola
  • Kölcze Henrietta, X. A., Református Kollégium
  • Tanasă Alexia Andrea, IX. A., Constantin Brâncuşi Szakképző Líceum
Elkezdődik az egykori Bodok szálloda lebontása
2025.05.08

A munkálatok legfeljebb 6 hónapig tartanak, a kivitelező cég igyekszik úgy elvégezni a bontási munkálatokat, hogy azok a legkevésbé zavarják a sepsiszentgyörgyiek mindennapjait.

Mesterségekkel, foglalkozásokkal ismerkedhetnek a legkisebbek a Gyermekvárosban
2025.05.08

Idén a Gyermekváros a mesterségeket, mind a hagyományos, mind a modernkori szakmákat hozza közelebb a gyerekekhez május 9. és 11. között.

Útlezárások a városünnep ideje alatt
2025.05.07

Május 8-tól, csütörtöktől több forgalomkorlátozás lép érvénybe a város központjában.

Harmincötezer szurkoló látogatott ki a jégkorong-világbajnokságra
2025.05.04

A divízió 1/A jégkorong-világbajnokság fantasztikusan sikerült, minden várakozást felülmúlt még úgy is, hogy a romániai válogatott kiesése keserű szájízt és csalódottságot hagyott maga után. A tornát követően Nagy Attila-Ferenc, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Benedek Árpád Csaba, a FRHG főtitkára és Miklós Ervin, a FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja értékelt.

Mozgásba hozzák a várost!
2025.04.15

2025 is sportos év lesz Sepsiszentgyörgyön