hu
 
Vasárnap, 2026. Október 18.

Szombaton újabb nyílt napot szervenek a szépmezői kutyamenhelyen

2023.11.02

A TEGA Rt. által működtetett szépmezői kutyamenhelyen újabb nyílt napot hirdetnek november 4-én 10:00-11:00 óra között, ahol 169 kutya várja új gazdáját.

Fajkutyákat csak rendkívül ritka esetben, de egészséges, fiatal, családcentrikus, vagy őrzésre is alkalmas kis és nagytestű ebeket szép számban lehet találni.

A nyílt napon örökbefogadásra kerülő kutyákat, oltva, chipelve és ivartalanítva viheti haza az újdonsült gazdi – az ezzel járó költségek sem őt terhelik.

A programra a TEGA Rt. és az AMY Gazdátlan Ebekért Egyesület szervezésében kerül sor és azok számára is akad tennivaló, akiknek nincs lehetőségük kutyát hazavinni: a helyszínen lehet kutyát sétáltatni, amelynek a relatív kis helyen élő kutyák örvendenek is.

Az örökbefogadásra kerülő kutyákról a TEGA munkatársai tudnak mesélni, hiszen ők tudják, hogy melyik milyen természetű, ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy kipróbálják, hogyan egyezik az állat például macskákkal: a menhelynek van saját, erre „szakosodott” cicája is.

A menhelyről idén eddig 218 kutyát fogadtak örökbe, azonban ez nem jelenti azt, hogy minden rendben van, hiszen helyükre 269 kutya került. Aki a menhelyről fogad örökbe kutyát, két eben is segít: azon, amelyiket hazaviszi, illetve azon, amelyik a másik helyét el tudja foglalni.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak november 4-én, 10:00 és 15:00 óra között.

(A TEGA Rt. sajtóközleménye)

 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.