hu
 

Sepsiszentgyörgy lakásvagyonának rövid ismertetője

2021.03.24

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának lakásvagyonához tartoznak az állami alapból épített lakások, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások, a szociális lakások, a szolgálati- és szükséglakások, valamint a Gyere haza program keretében igényelhető területek.

Az állami lakásalapba tartoznak mindazok, a román állam által megépített tömbházlakások, amelyeket bérlőik nem vásároltak meg. A város területén összesen 19 600 tömbházlakás van nyilvántartva, ebből 137 a Polgármesteri Hivatal kezelésében van, a többi magántulajdon. Ezen tömbházlakások bérlői továbbra is folyamatosan élhetnek a vásárlás jogával.

Ugyancsak a város tulajdonába tartozik a Szépmező területén található 126 lakás, amely a csődbe ment Állami Mezőgazdasági Vállalat megvásárlása nyomán került ide. A lakások bérleti szerződései évente kerülnek meghosszabbításra. A bérlők ezeket az ingatlanokat is megvásárolhatják, részletfizetésre azonban nincs lehetőség, a vételi árat egy összegben kell kifizetni.

Az állami alapból épített lakásokat az alábbi általános feltételek és pontozási kritériumok alapján lehet igényelni, a lakásokhoz hozzájutni pedig csak a jelenlegi bérlők által felmondott bérleti szerződés esetén lehet.

Sepsiszentgyörgyön összesen 159 ANL-s lakás épült, amelyek a Stadion utca, a Gyár utca, a Tulipán utca, Tavirózsa utca, illetve a Grigore Bălan tábornok sugárúton találhatók. Az ANL-s lakások bérleti díja 2016 óta a bérlő jövedelmétől függ, a kifizetendő összeget az önkormányzat évente újraszámolja, a bérlők előző évi keresetéhez igazítva. Az ANL-s lakások igénylésének módozatát IDE kattintva lehet megtalálni, hozzájutni pedig ebben az esetben is csak a jelenlegi bérlők által felmondott bérleti szerződés esetén lehet.

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának kezelésében állnak a szociális lakások is, ezek a Stadion utcában és az Oltmező utcában találhatók. Ezek az ingatlanok olyan személyek, illetve családok számára teremtenek lakhatási feltételeket, akiknek a gazdasági és társadalmi helyzete nem teszi lehetővé, hogy saját lakáshoz jussanak. Az Oltmező utcai központ 138 lakásának bérleti szerződése egy évig érvényes  ezeket évente felülvizsgálják és esetenként meghosszabbítják. A Stadion utcai 32 lakás szerződéseit öt éves időtartamra kötik, ezek szintén meghosszabbíthatók. A szociális lakások kezelője a Szociális Támogatási Igazgatóság, a lakások igénylésének feltételei és a pontrendszer IDE kattintva érhető el. 

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a hozzá tartozó intézmények munkatársai számára 33 szolgálati lakást tart fenn, ezek a Cigaretta utca, a Dália utca és a Borvíz utcában találhatók. Mindezek mellett, az Önkormányzatnak szüksége van rendkívüli helyzetekben (természeti katasztrófák, területrendezési terv miatti bontások, stb. felhasználható lakásokat is fenntartani.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ingyenesen biztosít parcellákata Gyere haza program résztvevőiknek, amelynek célja a városból elszármazott, elsősorban fiatal értelmiségieket hazatelepedésre és a fiatalok itthon maradásának ösztönzése. Az értékelési kritériumok és a jelentkezési feltételei IDE  kattintva tekinthetők meg.  

Harmincötezer szurkoló látogatott ki a jégkorong-világbajnokságra
2025.05.04

A divízió 1/A jégkorong-világbajnokság fantasztikusan sikerült, minden várakozást felülmúlt még úgy is, hogy a romániai válogatott kiesése keserű szájízt és csalódottságot hagyott maga után. A tornát követően Nagy Attila-Ferenc, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Benedek Árpád Csaba, a FRHG főtitkára és Miklós Ervin, a FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja értékelt.

Mozgásba hozzák a várost!
2025.04.15

2025 is sportos év lesz Sepsiszentgyörgyön

Dezi, a sárkány tüzet visz a jégre
2025.04.14

Hétfőn bemutatták az április 27. és május 3. között a Sepsi Arénában sorra kerülő divízió 1/A jégkorong-világbajnokság kabalafiguráját.

Korszerű oktatási körülményeket biztosítottunk minden sepsiszentgyörgyi iskolás és óvodás számára
2025.04.11

Ebben a tanévben a város összes ovodáját és iskoláját korszerű didaktikai eszközökkel szereltük fel, és lecseréltük az öt évnél régebbi bútorzatot,  így mostantól barátságosabb környezetben, modern digitális eszközök segítségével tanulhatnak a diákok.

Indul a jegyeladás a 32. Szent György Napok kulturális hetére
2025.04.07

Péntektől lehet jegyeket váltani a 2025-ös városnapok kulturális rendezvényeire. Újdonság, hogy idén a városünnep színházi produkcióira kedvezményes bérletet is lehet váltani. A 32. Szent György Napokra április 24-e és május 11-e között kerül sor, a Kulturális hét május 8-án zárul.