hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa elfogadta az idei éves költségvetést

2021.04.08

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa április 8-án egyhangúlag elfogadta Sepsiszentgyörgy 2021-es évre vonatkozó költségvetését. 

Amellett, hogy az idén több beruházás szerepel az önkormányzat tervei között, mint a tavalyi évben, a jelenlegi költségvetés összeállítása során nagy hangsúlyt kaptak azok a programok, amelyeknek célja különböző területek fejlesztése, így például az oktatás, egészségügy, környezet és gazdaság. 

„Minden évben kicsit realista és pesszimista szemlélet szerint állítjuk össze a költségvetést, ennek összege azonban mindig növekszik az év végéig. A tavalyi költségvetés 149 millió lej volt, ez idénre 31 százalékkal növekedett, elérve a 195 millió lejes összeget.” – mondta Antal Árpád-András polgármester. 

Néhány területen az idei évre szánt összeg a tavalyi szinten maradt, így a közbiztonság, a kultúra, a szabadidő és a vallás, a mezőgazdaság és az erdészet. A kultúra területén az elmúlt évek során volt számottevő növekedés, idén ezért nem változott ez az összeg. 

A tavalyi évhez képest a legnagyobb növekedés, azaz 36 százalék, idén az oktatás területén figyelhető meg, összesen 42 millió lejt különítettek el a költségvetésben.

„Ahogyan azt a tavaly a választási kampányban is megígértem, a jelenlegi mandátumban kiemelt figyelmet szentelünk az oktatás fejlesztésére, ami magába foglalja az infrastruktúrát, különböző programokat és ösztöndíjakat is.” – sorolta Antal Árpád.

Az egészségügy területén 50 százalékos, a szociális területen 39 százalékos, a szállítás területén 33 százalékos, míg a környezetvédelem területén pedig 32 százalékos növekedés szerepel a költségvetésben. 

A beruházásokat tekintve a lakásépítésre szánt összeget idén megduplázza az önkormányzat, így ez eléri a 25 millió lejt. Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának tervei között szerepel fiataloknak szánt és ANL-s lakások építése, valamint szociális lakások építése európai uniós forrásokból az Őrkő negyedbe.

„Az idei költségvetés közel egynegyedét Európai Uniós források teszik ki. Ez az év a fejlesztésekről fog szólni, és csak belépő lesz a 2022-es, még nagyobb fejlesztések évébe, amikor a legtöbb Európai Uniós pályázatot fogjuk lehívni Sepsiszentgyörgy történetében.” – hangsúlyozta Antal Árpád-András polgármester.

 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.