hu
 
Szombat, 2025. Október 04.

Rekordszámú arany- és gyémántlakodalmas házaspárt köszöntött Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

2025.10.03

Sepsiszentgyörgyön idén rekordszámú, összesen 38 arany- és gyémántlakodalmas párt köszöntöttek ünnepélyes keretek között a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében október 3-án, pénteken. Idén öten a 60., míg harminchárman az 50. házassági évfordulójukat ünnepelték. Az egybegyűlteket Antal Árpád András polgármester, Sztakics Éva Judit alpolgármester és Ft. Márkus András plébános köszöntötte.

Sztakics Éva Judit alpolgármester Márai Sándor szavaival nyitotta az ünnepséget: „A szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érte semmit.” Ez az esemény nemcsak az idő múlását, hanem a közösen megélt szeretet, hűség és kitartás erejét is jelzi. A szeretet pedig az, ami erőt adott az elmúlt években és ami ma is ragyog az arcokon.

Antal Árpád polgármester ünnepi beszédében kiemelte: „A mai világban, amikor a gyors döntések, a könnyű feladások jellemzik az emberi kapcsolatokat, Önök példát mutattak, hiszen bebizonyították, hogy a család erőforrás, a hűség nem teher, és a kitartás meghozza a gyümölcsét. Önök azok, akik az emberpróbáló időkben is azt mondták: „együtt könnyebb”, a szeretet pedig nem csak egy érzés, hanem döntés – minden egyes nap. És Önök ötven vagy hatvan éven át mindig újra döntöttek egymás mellett.”

Ft. Márkus András plébános Pál apostol korintusiakhoz írt leveléből idézett: „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha el nem múlik. ”

Az önkormányzat virágcsokorral, emléklappal és közös ebéddel ajándékozta meg az idős házaspárokat. Az esemény hangulatát a Plugor Sándor Művészeti Líceum pedagógusai tették emlékezetessé, Császár Katalin fuvola- és Szabó Siklódi Levente zongorajátékával.

Sepsiszentgyörgyön több mint tíz éve hagyomány, hogy az 50, 60, illetve 70 éves házassági évfordulójukat ünneplő párokat külön rendezvényen köszöntik. Ez idő alatt már több mint 350 házaspárnak gratuláltak hűségükért, szeretetükért és példamutató kitartásukért.

Az ünnepség idén is rávilágított arra, hogy a házasság és a család olyan maradandó értékek, amelyek összetartják és erősítik Sepsiszentgyörgy közösségét.

Rekordszámú arany- és gyémántlakodalmas házaspárt köszöntött Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.10.03

Sepsiszentgyörgyön idén rekordszámú, összesen 38 arany- és gyémántlakodalmas párt köszöntöttek ünnepélyes keretek között a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében október 3-án, pénteken. Idén öten a 60., míg harminchárman az 50. házassági évfordulójukat ünnepelték.

Biztonság egy gombnyomásra: átadtuk a századik Gondos órát Sepsiszentgyörgyön
2025.10.02

Három hónap alatt 115 idős személy igényelte a jelzőeszközt, amelyet százan már át is vettek. Az igénylők átlagéletkora hetvenöt és nyolcvan év között van, a legidősebb személy 103 éves. 

Már csak 5 nap van a Best of Sepsi jelölésre!
2025.10.01

Október 5-ig lehet leadni a jelöléseket a Best of Sepsi díjra, melynek célja, hogy elismerje mindennapi hőseinket – azokat a személyeket, akik névtelenségben, végtelen alázattal és tenni akarással gazdagítják közösségünket, legyen szó eladókról, egészségügyi dolgozókról, pedagógusokról, művészekről, sportolókról, egyházi vezetőkről vagy a város biztonságáért dolgozókról.

A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar közös koncertjével indul a 2025–2026-os Hangversenyévad
2025.10.01

A Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar közös hangversenye nyitja meg a 2025–2026-os sepsiszentgyörgyi Hangversenyévadot október 23-án, csütörtökön, 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Az est különleges jelentőséggel bír, hiszen a két kamarazenekar közös produkciója az 1956-os forradalom hősei előtt tiszteleg.

Tisztelgés az aradi vértanúk előtt
2025.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, az aradi vértanúkról. Az október 6-i megemlékezésre 16.30-tól a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál kerül sor.