hu
 
Hétfő, 2026. Április 06.

Nyeregbe hívják a székelyeket

2025.04.04

Számos újítást vezetnek be a tizennegyedik Székely Vágtán 

Idén június 20–22. között szervezik Háromszék legnagyobb lovas rendezvényét, a Székely Vágtát a maksai Óriáspince-tetőn. Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Magyarósi Imola, a Vadon Egyesület elnöke, Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, valamint Dancs Zsolt producer közös sajtótájékoztató keretében ismertette a nyár egyik meghatározó lovaseseményét.

Eggyel több futamra és díjmentesen nevezhetnek a települések

A szervezők számos újítással készülnek a Székely Vágta tizennegyedik kiadására, többek között eltekintenek a települések nevezési díjától, bízva abban, hogy ezt az összeget az önkormányzatok a lovasok felkészülésére tudják fordítani, így nagyobb lesz majd a nevezési kedv. A versenyzők egy-egy székelyföldi település képviseletében szállhatnak versenybe, erősítve a rendezvény közösségépítő erejét, hívta fel a figyelmet Sztakics Éva Judit alpolgármester. A sikeres állatorvosi vizsgát követően a versenyzők idén is 1 500 lejes juttatásban részesülnek. 

Újabb futammal gazdagodnak a versenyszámok, a Kishuszár Vágta, a Székely Vágta és a Góbé futam mellé idéntől bevezetik a Góbé+ futamot, amelyen kizárólag angol telivérekkel lehet versenybe szállni. Továbbá felhívják a lovasok figyelmét, hogy a Nemzeti Vágtára csak a Székely Vágta futamgyőztesei juthatnak ki.

A futamokra a nevezés április 7-én indul, a szükséges dokumentumokról bővebb felvilágosítást a +40 723 695 096-os telefonszámon vagy a nevezes@szekelyvagta.ro elektronikus címen nyújtanak.

Idén elmarad a Góbé Olimpia, viszont annál több lovas eseményt ígérnek a szervezők, különös hangsúlyt fektetve a hagyományörző bemutatókra, a díjugrató, illetve a huszár ügyességi versenyekre, amely újabb próbákkal bővül és amelyre vendég huszárokat hívnak és várnak az egész Kárpát-medencéből, ismertette Magyarósi Imola, a Vadon Egyesület elnöke.

Színes kulturális programok

A tizennegyedik Székely Vágta kulturális programjait Dancs Zsolt producer foglalta össze. A tavalyi minta alapján, a dombon idén is felállítják a kis színpadot, amely tematikus előadásokkal, koncertekkel hozza közelebb a kisebb produkciókat a közönséghez. Az elmúlt évek visszajelzései alapján a közönség a lovasszínházi előadást várja leginkább, így idén is elhívják a budapesti Nemzeti Lovas Színházat, akik a Szabadság Vándorai című musicallel lépnek fel június 21-én 21:30 órakor. A produkcióban 18 betanított ló vesz részt, és kiváló színészek előadásában csendülnek majd fel Demjén Ferenc slágerei Kerényi Miklós Gábor rendezésében. A vágtán továbbá Tóth Abigél sepsiszentgyörgyi volt Megasztár döntőst is hallhatjuk énekelni.

Fotóverseny az Óriáspince-tető népszerűsítéséért

A Vadon Egyesület fotóversenyt hirdet azok számára, akik a Székely Vágta helyszínét, a maksai Óriáspince-tetőt bármely évszakban megörökítették. A legkevesebb 2 megabyte méretű, fényképezőgéppel, drónnal vagy telefonnal készített fotókat május 31-ig várják a vadon@vadon.ro címre. A beérkezett alkotásokat a TransNatura Természetfotó Klub tagjaiból álló zsűri díjazza, a 30 legszebb fotót a rendezvényen állítják és vetítik ki, ahol majd a közönség is kiválaszthatja kedvenceit, ígérte Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója.

5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata bevezeti a Zöld Péntek elnevezésű programot
2026.03.26

Áprilistól minden pénteken bárki ingyenesen használhatja a városi tömegközlekedést

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a kiskorúak alkohollal történő kiszolgálásával szemben
2026.03.25

A sepsiszentgyörgyi rendőrség február 26-i ellenőrzése során súlyos mulasztást észlelt az 1918. December 1. úton található egyik vendéglátóhelyen.