hu
 
Szerda, 2026. Szeptember 02.

Sínen a szépmezői ipari park

2010.10.18

Novemberben nyolc, Regionális Operatív Programból finanszírozott pályázat szerződését írja alá az önkormányzat a Regionális Fejlesztési Minisztériummal. Ezek összértéke megközelíti a 20 millió eurót.

„Nemrég kaptuk az értesítést, hogy a szépmezői ipari park létrehozására vonatkozó pályázatunk is nyertes lesz, amelynek finanszírozási szerződését november folyamán írjuk alá” – számolt be Antal Árpád András polgármester. A város vezetője elmondta, terveik szerint három éven belül legalább ezer munkahelyet biztosíthatna az ipari park. A 16 hektáros szépmezői területen egy adminisztratív épületet építenek, a telket közművesítik, ugyanakkor olyan kedvezménycsomagot állítanak össze, amely vonzó a beruházók számára.

Összeállt a második MindFormers programja: nemzetközi előadók, tudomány, workshopok, fényinstallációk és világzene az egykori Cigarettagyárban
2026.09.01

Szeptember 16–19. között ismét megtelik élettel a sepsiszentgyörgyi egykori Cigarettagyár, ahol négy napon át tudományos és ismeretterjesztő előadások, interaktív workshopok, beszélgetések, nemzetközi fénykiállítás és sokszínű zenei program várja a közönséget.

Jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2026.08.19

A közel 15 éve kezdődött hagyomány idén ősszel is folytatódik, amikor Sepsiszentgyörgy Önkormányzata köszönti azokat a párokat, akik idén ünneplik 50. vagy 60. házassági évfordulójukat, azaz arany- vagy gyémántlakodalmukat.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templomban
2026.08.13

Augusztus 20-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templomban és annak udvarán. A program szentmisével kezdődik, a szertartást követően a műsor a templom udvarán folytatódik a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók.