hu
 
Hétfő, 2026. Március 16.

Sepsiszentgyörgy esélyes a Zöld főváros címre

2010.10.11

Hétvégén Sepsiszentgyörgyön járt a Zöld esernyő karaván, amelyet a Tuborg Románia szervezett a Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztériummal partnerségben.


Október 8-a és 10-e között a sepsiszentgyörgyiek aktív részesei lehettek a versenynek, többek között szelektív hulladékgyűjtő akciókban vettek részt, megmutatva ezáltal, hogy tenni akarnak az egészséges környezetért.


Pénteken indult az elektronikus és elektromos hulladékgyűjtési akció a Romániai RoRec Egyesülettel közösen. Két helyszínen gyűjtötték az elromlott, vagy használaton kívüli használati cikkeket. Három nap alatt több mint 400 darab, három tonnát kitevő elektromos és elektronikai készülék gyűlt össze. Vasárnap délután a Sugás Áruház előtt a hulladékgyűjtésben résztvevők között sorsoltak ki a Whirlpool támogatásával öt hűtőszekrényt és tíz mosógépet. A nyeremények összértéke meghaladta a 20.000 lejt.


Pénteken három útkereszteződésnél a rendőrség munkatársai és önkéntesek segítségével 1000 darab öntapadós matricát osztottak szét, amelyen ez áll: Én nem az utcán dobom el a szemetet.


Szombaton a hideg eső ellenére húsz önkéntes az Európiac környékén 35 darab 120 literes zsákot töltött meg az összegyűjtött szeméttel. Pénteken és szombaton este közel kétezren vettek részt a Viţa de Vie, Iris, Tibi Scobiola Band és a Simplu koncertjén.


A három nap alatt a sepsiszentgyörgyiek aktívan részt vettek az akciókban, az üzenőfalra többen is felírták véleményüket, amelyben jelezték, támogatják, hogy Sepsiszentgyörgy legyen az idei Zöld főváros.


Alina Bratu, Corporate Affairs Manager Tuborg Románia és a Zöld esernyő programkoordinátora megköszönte Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának és az önkénteseknek a támogatást.

A Romániai Újrahasznosításért Egyesület, a RoRec egy olyan nonprofit szervezet, amelyet a tíz legnagyobb háztartási cikkeket gyártó európai vállalat alapított. A RoREc a környezetvédelem, az egészséges környezet megóvása, a természeti források ésszerű felhasználása, a hulladékok újrahasznosítása területén működik.


A Zöld Esernyő egy környezettudatosságot erősítő kampány, amelyet a Tuborg Románia indított még 2007 nyarán.  A kampány célja, megváltoztatni egy, a romániai társadalomban mélyen gyökerező rossz szokást, mely szerint az én gesztusom nem számít. A kampány során tudatosítani szeretnék, hogy együttes erőfeszítéssel lehet az országot tisztán tartani, a rendezvényeken pedig a személyes példamutatásra fektetnek nagy hangsúlyt.  A programot jelenleg 32 megyében 1200 önkéntes segíti, és több mint 950 blogger támogatja.


A Zöld főváros karaván nyertesei:


A 10 mosógép nyertese:


Vajda Piroska

Negoiţa Nuţi

Váradi Hajnalka

Szakács Zoltán-György

Pap János

Dani Izabella

Szakács Edit

Ferencz Julianna

Szőcs István János

Cincea Vasile

Az 5 hűtőszekrény nyertese:


Farkas Gyula

Fejér Ferenc

Goga Ileana

Farkas Etelka

Bardocz Mária


A nyertesek átvehetik nyereményeiket hétfőtől péntekig a Városimázs Irodában (Petőfi Sándor utca 6-os szám), 9 és 15 óra között.
 

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani

Természet női szemmel
2026.03.10

A Vadon Egyesület harmadik alkalommal szervezi meg a „Természet női szemmel” című fotókiállítást, amelynek megnyitójára 2026. március 12-én, csütörtökön 17 órától kerül sor a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épületében (Sepsiszentgyörgy, Gróf Mikó Imre utca 11. szám). A rendezvény ingyenesen látogatható.

Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.03.10

Az ötnapos programsorozatba a város különböző egyházi és kulturális intézményei, egyesületei olyan tevékenységekkel kapcsolódnak be, mint például Honleányképző program, múzeumpedagógiai foglalkozás, előadások, kokárdakészítő műhely, tárlatvezetés, filmvetítés, emlékfutás és a Sepsi Pilvax irodalmi kávéház.