hu
 
Péntek, 2026. Február 06.

Megvásárolhatóak az ANL-lakások

2010.06.25

A napokban hatályba lépett kormányhatározat értelmében egységes áron lehet eladni az Országos Lakásügynökség által épített tömbházlakásokat – számolt be Antal Árpád András polgármester. „Az átirat szerint az ANL-lakásokat egységáron, négyzetméterenként 407 euróért lehet értékesíteni. Szükséges megjegyezni, hogy nem a hasznos felületet, hanem a lakrész egész felületét veszik figyelembe” – részletezte a városvezető a jogszabály előírásait. Ennek megfelelően, hozzávetőleges számítások szerint egy hatvan négyzetméteres tömbházlakás megközelítőleg 30 ezer euróba kerül, amely a sepsiszentgyörgyi lakáspiacon átlagárat jelent.
 

\"\"
Fotó: Vargyasi Levente


„Nem értek egyet az egységárral, hiszen Bukarestben és Sepsiszentgyörgyön nem ugyanazok a lakásárak, de azt sem tudom elképzelni, hogy például falun valaki megvásárolna egy tömbházlakást ennyi pénzért. Ugyanakkor azért sem elfogadható a lakások eladása, mert ez az összeg nem az önkormányzatnak jelent jövedelmet, míg a lakásbér igen” – hangsúlyozta a polgármester, aki úgy véli, egy helyi lakásalapot kellene létrehozni az ANL-lakások értékesítéséből. A törvény értelmében a bérlők választhatnak: megvásárolják a lakrészt, vagy tovább is albérletben laknak. Sepsiszentgyörgyön 63 lakást lehet értékesíteni.
 

Beszámolót tartott Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi adóügyekkel kapcsolatban
2026.02.03

Antal Árpád polgármester sajtótájékoztató keretében tartott beszámolót a sepsiszentgyörgyi adóügyekről, illetve tájékoztatott, hogy a felmerülő problémákból mit sikerült már megoldani, és mi van még folyamatban. 

Rekordot döntött a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi látogatottsága 2025-ben
2026.01.29

Minden eddigi rekordot felülmúlt a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi tavalyi éve: 2 118 vetítésre összesen 51 614 jegyet értékesítettek, így a nézőszám gyakorlatilag elérte a város teljes lakosságának számát.

Hangok határok nélkül – az Oszakai Világkiállítás székelyföldi fellépőinek hangversenye  Sepsiszentgyörgyön
2026.01.29

Magyar, román és orosz zeneszerzők műveivel várják a közönséget Sepsiszentgyörgyön a Hangok határok nélkül című koncertre, amely a székelyföldi fiatal művészek nemzetközi jelenlétének apropóján valósul meg. Az eseményre 2026. február 19-én, 18 órától kerül sor a Református Vártemplomban.

Milán és Anna a legnépszerűbb keresztnevek Sepsiszentgyörgyön 2025-ben
2026.01.27

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Anyakönyvi Részlege összesítése szerint 2025-ben összesen 1343 születési anyakönyvi kivonatot állítottak ki.