hu
 
Péntek, 2026. Március 20.

Gazdasági válság kontra becsületesség

2010.06.16
Antal Árpád András polgármester kezdeményezésére a vállalkozás-támogató program keretén belül tartottak előadást hétfőn este a Vállalkozói Inkubátorházban. Az előadás célját a pénzügyi válság hátterének és lehetséges kifutási idejének megvilágítása, illetve konkrét gyakorlati javaslatok megfogalmazása képezte a vállalkozói szféra számára.  

Dr. Geréb László (főiskolai docens, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Székelyudvarhely) a pénzügyi válság mögött húzódó morális válság jelentőségére hívta fel a figyelmet. Meglátásában korunk pénzügyi válsága valójában a szabályozás és a felügyelet válsága, amely az emberekben hiányzó önkorlátozásból fakad. Többek közt a morális tartás hiánya miatt jutott ebbe a helyzetbe a világ. Az értékek átrendeződése – a morális értékeket felváltotta a siker és a nyereség imperatívusza – álhelyzetet teremtett, melyben a gazdasági növekedés látszat volt csupán. A fogyasztói társadalom diktálta előírások mértéktelenségre ösztönözték az embereket. Sikeres lenni minél rövidebb időn belül, szebb és nagyobb házba költözni, gyorsabb és jobb autót vásárolni – ezek a késztetések oda vezetettek, hogy keresletünket előre 10-20 évre elköltöttük. A fogyasztói társadalom légvára összedőlt, mivel nem reális alapokra, vagyis nem a keresletre épült, hanem a hitelekre – a megtakarított pénzalap elfogyott, vagy igazából nem is létezett. Az emberek elköltötték azt a pénzt, amellyel tulajdonképpen nem rendelkeztek.

A mértéktelenségre alapuló eltorzult gondolkodás szociális válságot eredményezett, melyet a pénzügyi és reálgazdasági válság előzött meg, tehát a pénzügyi intézetek és a vállalkozások csődje. Jelen pillanatban Dr. Geréb László szakértő szerint az emberek csődjét éljük. Meghökkentő számadatokkal kell szembenéznünk, a világ mindössze 10%-a haszonélvező, 10%-a nullába jön ki, míg a többi 80 % kamatot fizet.

Dr. Geréb László a megoldást a becsületesség státusának visszaállításában látja, tehát egy fegyelmezett és mértékletes életvitelben.

Az előadás további részében Dr. Ambrus Tibor (főiskolai docens, Budapest; nemzetközi gazdasági tréner) fogalmazott meg gyakorlati megoldásokat a krízishelyzet kezelésére, majd kötetlen beszélgetésre került sor az előadók és jelenlévők között.


Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani