hu
 
Péntek, 2026. Március 20.

Gyermeknapi zsivaj Sepsiszentgyörgyön

2010.06.03
Idén még nagyobb érdeklődés övezte Sepsiszentgyörgyön a Gyermeknapot, mint előző években, a városi rendezvényen négy – ötezer gyermek vett részt a több mint ötven, számukra szervezett programban a nap folyamán. Az esemény közös munkával készítette elő Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, különféle más városi közintézményekkel, civil szervezetekkel, alapítványok és önkéntesek közreműködésével, segítségével.

A rendezvény színpadán iskolás, óvodás csoportok léptek fel – modern és néptáncokat adtak elő, népi gyermekjátékokat játszottak, volt fúvós zene, táncház, bábelőadás és különféle gyermekkoncertek is lezajlottak.

\"\"
Fotó: Vargyasi Levente

Az idén újdonságnak számított, és a Gyermeknap legnépszerűbb programpontjává vált a gyermekek körében a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Caritas által szervezett Maszattér, egy gyermekek számára felépített város, ahová csak gyermekútlevéllel lehetett bejutni. A városon belül működött Könyvtár, Varázskemence, Csodapatika, Hangszerkészítő Műhely és sok som más érdekesség.

\"\"
Fotó: Vargyasi Levente

Ugyancsak újdonságnak számított a Tamási Áron Színház Cimborák bábtársulata által szervezett Bábsimogatás és bábkészítés, mely betekintést engedett a kicsiknek a bábszínház „kulisszatitkaiba”
A tavalyi programhoz hasonlóan idén is voltak integrációs játékok, melyek közelebb hozták a gyerekeket a fogyatékkal élők különleges világához, de volt „élő szoborpark”,  ahogyan arcfestés, játszóházak, kézműves tevékenységek, pónilovas kocsikázás, is. A kicsik olyan ügyességi játékokban , mint dióütés, gólyaláb, tuskón-járás versenyezhettek, illetve olyan sporttevékenységekben vehettek részt mint ládarakás, műfalmászás, óriás-ereszkedő, karting, minifoci, streetball, futóverseny és bicikliverseny.

\"\"
Fotó: Henning János

Gyermeknap keretén belül működő vásár is nagy sikernek örvendett, majdnem húsz kereskedő árulta a portékáját, kézműves termékeket, gyermekjátékokat, gyermekkönyveket, mézeskalácsot, kürtős kalácsot és más finomságokat vásárolhattak a látogatók.  A részvétel teljesen ingyenes volt és ezen felül az önkormányzat gyermeknapi zászlócskákkal, lufikkal, színes ceruzákkal és cukorkákkal kedveskedett a résztvevőknek.

\"\"
Fotó: Palkó István-Zsolt

A Gyermeknapot az idén is a Városimázs Iroda szervezte és koordinálta, a rendezvény arculatát is ők tervezték. A munkában továbbá oroszlánrészt vállaltak Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei is.


Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani