hu
 
Szerda, 2024. Október 23.

A munka a hosszú élet titka

2009.10.26
100 éves lett Módi Ferenc, Sepsiszentgyörgy legidősebb lakosa. Antal Árpád András polgármester a Polgármesteri Hivatal Esketőházában köszöntötte fel az ünnepeltet, aki családtagjai elmondása szerint előrehaladott kora ellenére jó egészségnek örvend.

\"\"
Fotó: Karda Zenkő

Módi Ferenc tartalmas és hosszú élete során szabóként dolgozott és sokáig ő volt a kisiparosok Szorgalom Szövetségének az elnöke. A hosszú élet titkát Módi Feri bácsi a munka szeretetében határozta meg.
„Mindig szerettem dolgozni, és elszomorít, hogy a mai időkben a fiatalok nem dolgoznak – nem mintha nem akarnának dolgozni – hanem nincs ahol vagy amit dolgozzanak, ezért emberpróbáló időket élünk” – mondta az idős ember.

\"\"
Fotó: Karda Zenkő

Módi Ferenc visszaemlékezett az elmúlt század nehézségeire, beszélt a két világháború borzalmairól, a kommunizmus megpróbáltatásairól, ugyanakkor azt is elmondta, hogy optimizmusa soha nem hagyta cserben.
Az esemény végén az ünneplők megették a születésnapi tortát és koccintottak az ünnepelt egészségére, további nyugalmas öregkort kívánva neki.

\"\"
Fotó: Vargyasi Levente

Módi Ferenc az első városlakó, aki belekerült a Sepsiszentgyörgy legjeinek könyvébe, melyet azért indított a Városháza, hogy rögzítsenek benne minden olyan kiemelkedő, érdekes eseményt, mely a város és a város lakóinak életéhez kötődik.

\"\"
Fotó: Karda Zenkő



Telt lélek és teltház a 10. pulzArt fesztiválon
2024.10.16

Aki az elmúlt héten Sepsiszentgyörgyön járt, az pezsgő kulturális központban találta magát, hiszen a város egyszerre adott otthont a 10. pulzArt kortárs művészeti fesztiválnak, a Design Weeknek és a Székelyföldi Grafikai Biennálénak.

34. Népzene- és Néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön
2024.10.14

A kétnapos fesztiválra november 8–9-én kerül sor a Tamási Áron Színházban, illetve a Sepsi Arénában.

Pénteken kezdődik a pulzArt 10-es verziója
2024.10.07

Október 11. és 13. között tizedszerre szervezik meg a pulzArt kortárs művészeti fesztivált Sepsiszentgyörgyön. A minden évben új tematikával jelentkező esemény ezúttal az időtlen, low-tech megoldások és a 21. századi high-tech világ találkozásának pulzusát tapogatja le színházi, irodalmi, zenei, közösségi élményeken keresztül.

Megemlékezés az aradi vértanúkra
2024.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról. Az október 6-i megemlékezésre a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál kerül sor.