hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Kreatív karácsonyvárás Sepsiszentgyörgyön. Interaktív installációk a központban

2019.12.09

A sepsiszentgyörgyiek már megszokhatták, hogy a városban szinte mindig zajlik valami, ez alól az idei tél sem kivétel, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is rengeteg meglepetéssel, kreatív ötlettel, interaktív installációval készült.

Tekerjünk fényt a parkba
Idén második alkalommal tekerhetünk fényt a város központjába azzal a tandem kerékpárral, amelyet az Erzsébet parkban található kovácsoltvas híd mellé helyeztünk el. A tandem kerékpárt három személy használhatja egyszerre, pedálozáskor fokozatosan gyúlnak majd fel a fények a kerékpárhoz kapcsolt hexagon ülőkéken és a park egyik fényfűzérrel burkolt fáján. Az interaktív installáció birtokba vételekor garantált a móka, kacagás és az egymásra figyelés. Az installáció üzembe helyezése  mögött idén is helyi alkotók állnak, a vocalcycle részéről Molnár Hunor és Kerekes Attila, a kubitdesign részéről pedig György Előd.



Sétáljunk a fényalagút alatt
Nem kell sokat sétáljunk a következő installációig, hiszen a fényalagút a tandem kerékpár szomszédságában található, a tó feletti kovácsoltvas hídon. A fényfüggönnyel borított boltív az ünnepi fotók minden szögből tökéletes háttere, idén másodszor.

Barangoljunk a kis betlehemesben
A kültéri installációk közül a gyerekek első számú kedvence a betlehemi városkát megidéző meseváros, mely az Erzsébet park kőszínpad melletti részén terül el. Akárcsak a pásztorok vagy a három király, mi is barangolhatunk az ég alatt keresve a legfényesebb csillagot, amely a kis Jézus születésének helyszínéhez vezet. A karácsonyi ünnepkör figurái igazi korhű hangulatot teremtenek, melyek megálmodója Simó Enikő sepsiszentgyörgyi díszlettervező.



Téli fotókeret a legszebb pillanatok megörökítéséért
A nyár folyamán bizonyára már sokan megismerkedtek az önkormányzat szebbnél szebb virágkompozíciókkal díszített fotókeretével, amely ezúttal ünnepi külsőt ölt. Csupán néhány napot kell várjunk, hogy birtokba vehessük a Főtérre készített téli dekorációt, amely méltó háttere a karácsonyi pillanatoknak. A fotókeret téli díszletének megálmodói helyi virágkötők, Bedő Rita; a Flora Post részéről Jénáki Mesi; a Pure Deco képviseletében Knop Ildikó és Orbán Kovács Kinga, a fából készült keret pedig Csuri design műhelyében készült még a nyár elején.

A téli időszak szintén közkedvelt dekorációja a Bagoly Zsuzsa tervei alpján készült óriási adventi koszorú, mely az egész adventi időszakban a Főtér, illetve az állomás negyedi körforgalom egyik meghatározó díszítő eleme.

Az interaktív karácsonyi installációkkal maradandó élményeket szeretnénk okozni minden korosztálynak, ezért minél többen tekerjünk fényt a parkba, sétáljunk fényalagútban, barangoljunk a kis betlehemesben és örökítsük meg a pillanatokat Sepsiszentgyörgy karácsonyi díszbe borult fotókereténél.

Fotók: Vargyasi Levente

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege