hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

Keressük Sepsiszentgyörgy legsportosabb osztályát

2019.11.12

A Diákok évében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a sportolásra való ösztönzésre, illetve a mozgás közösségi élményként való megélése is célkitűzése a polgármesteri hivatalnak, éppen emiatt indítja útjára a város vezetősége a BAJNOKOK OSZTÁLYA – Sepsiszentgyörgy legsportosabb osztálya elnevezésű versenyt.

A bajnokság első szakaszában, 2019. november és 2020. február között, az iskolákon belül zajlanak a versenyek, kiválasztva a legsportosabb 9., 10., 11. és 12. osztályt. A 2020. februárjától májusig zajló második szakaszban városi szinten mérik össze képességeiket a kiválasztott osztályok, így a bajnokság végére kiderül, hogy melyek Sepsiszentgyörgy legsportosabb osztályai és iskolája.

„A kezdeményezéssel a célunk, hogy a fiatalokat még több mozgásra ösztönözzük, illetve, hogy a versenyeken keresztül megtanulhassák, mit jelent nyerni, de azt is, hogy nem tragédia veszíteni. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél többet sportoljanak a gyermekek, iskolán belül is, mivel olyan korban élünk, ahol a televízió, a telefonok, elektronikai kütyük sok hasznos időt elvonnak a fiataloktól." – nyilatkozta Antal Árpád András polgármester, a versenyt bemutató sajtótájékoztató keretében.

A bajnokság során minden líceumnak saját Sportnagykövete/Mentora lesz, ők támogatják és képviselik az iskola diákjait a bajnokságon. A Nagykövetek találkozni fognak a diákokkal, részt vesznek a megnyitó és zárórendezvényen, a díjazáson, valamint a bajnokok vetélkedőjén: 2020-ban maguk a Sportnagykövetek, Mentorok mérik össze tudásukat, így szerezhetnek pontokat az iskolájuknak.

Ugyanakkor Hadnagy Attila volt labdarúgó, a Sepsi OSK ügyvezető igazgatója lesz a nagykövetek koordinátora, és a bajnokság mentora.

Én, mint volt hivatásos sportoló, tudom, mit jelent az élsportolás, mit jelent sportolóként gondolkodni, élni nap mint nap. Ez a bajnokság egy jó előrelépés, mivel fontos a gyermekek számára az egészséges életmódban való gondolkodás, hogy mozogjanak, lépjenek ki a televízió képernyője elől. Szüksége van a fiataloknak, hogy egymás között is megméretkezzenek, hogy megtanulják, mit kaphatsz az élettől, mit érhetsz el, ha azt igazán akarod, ennek a bajnokságnak a keretében mindezt megtapasztalhatják. Ugyanakkor arra is jó lehetőség, hogy saját magukat és társaikat is jobban megismerjék." – mondta Hadnagy Attila a sajtó képviselőinek.

Az iskolákat a következő Sportnagykövetek fogják képviselni:
-    Berde Áron Közgazdasági Líceum: Fejér Béla labdarúgókapus
-    Constantin Brâncuşi Szakképző Líceum: Niczuly Roland labdarúgókapus
-    Mihai Viteazul Főgimnázium: Adina Popescu birkozó
-    Mikes Kelemen Elméleti Líceum: Incze Kriszta birkózó
-    Plugor Sándor Művészeti Líceum: Demeter Nóra kosárlabdázó
-    Puskás Tivadar Szakképző Líceum: Daniel Attila triatlonista és duatlonista
-    Református Kollégium: Szabó Norbert pályakerékpáros
-    Székely Mikó Kollégium: Kovács Renáta kosárlabdázó

A bajnokság nyitóeseményére november elején kerül sor, a találkozás alkalmával a Nagykövetektől az iskolák külön, személyre szabott zászlót kapnak majd, amelyet a bajnokság és a vetélkedők során fognak használni.

Nyereményként, a legsportosabb iskola egy erőparkkal gazdagodik, míg a legsportosabb osztály közös táborozáson vehet majd részt. Az eseménysorozat célja egy igazi közösségi élményt nyújtani a diákoknak és minél több fiatalt buzdítani a sportolásra Sepsiszentgyörgyön. 

Mint arról már korábban beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a 2019-es és 2020-as évet a Diákok évének nevezte ki, melynek célja, hogy lehetőséget nyújtson a diákok számára saját ötleteik megvalósítására, annak érdekében, hogy városukkal aktív viszonyt alakítsanak ki.

Fotó: Kristo-Gothard Hunor

 

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani