hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elítéli a törvénytelen cselekedeteket

2018.12.12

Sajnálatos módon, a 2018-as év végén több olyan cselekedet is lezajlott, amelyek ellentétesek ennek az ünnepi időszaknak a szellemével, amikor mindannyian jobbak és nagylelkűbbek kellene legyünk.

Az első elítélendő akció az Andrei Mureșanu Színház előcsarnokában zajlott, a december 1-ei megemlékezés napján, Románia Nemzeti Ünnepén, a Nem épp 1918 című előadás bemutatója előtt. Amint az a sajtóban és a közösségi médiában több helyen is megjelent videófelvételen látható, egy más megyékből érkezett csoport tiltakozott a sepsiszentgyörgyi román színház székhelyén.

A tiltakozás polgármesteri hivatali engedély nélkül zajlott, kellemetlen helyzetet teremtve mind a nézők, meghívottak, mind az Andrei Mureșanu Színház munkatársai számára. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felkérte a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőséget, hogy vizsgálja ki a megnyilvánulás körülményeit és tegye meg a szükséges intézkedéseket.

A másik olyan cselekedet, amelyet elítél az önkormányzat, Sepsiszentgyörgy Főterén történt. A téli ünnepi programok részeként, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Főtérre egy tandem kerékpárt állíttatott, amely egy geodóm installáció, illetve hexagon formájú ülőkék fényét kapcsolja fel, ha pedáloznak rajta.

Hétfőn, december 10-e reggelén sajnálattal vettük tudomásul, hogy ismeretlen tettesek a bicikli első kerekét kivágták, kiszúrták. A polgármesteri hivatal értesítette a Helyi Rendőrséget, aki a térfigyelő kamerák felvételein próbálja beazonosítani a tettest, ugyanakkor a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség is fordultak, hogy megtalálják és felelősségre vonják a tettest.

A rongálás következtében a Helyi Rendőrség módosított a térfigyelő kamera állásán, hogy még jobban megfigyelés alatt tarthassák a Főtéren elhelyezett installációkat.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata nyomatékosan felhívja a lakosság figyelmét, hogy az ilyen jellegű cselekedetek elítélendőek és nem elfogadhatóak, és minden olyan  alkalommal, amikor a közterület rongálódik, a közrend sérül, fel fog lépni és felkéri a kompetens intézményeket, hogy a törvényesség szellemében tegyék meg a szükséges lépéseket.

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege